Nagydobronyi Tetris Kupa

121249112_1278117289213608_5566591885360901670_n

A Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület első alkalommal hirdette meg a Tetris Kupát, amely 2020 október 8-án került megrendezésre a Nagydobronyi Magyar Házban, a kárpátaljai értékek népszerűsítése érdekében.

A játékos vetélkedőre most a Nagydobronyi Középiskola  6. és 7. osztályában tanuló diákjai jelentkeztek, amihez nem kellett más, mint egy okostelefon, internet, logikus gondolkodás és egy kis ügyesség. Az ingyenes alkalmazás digitális eszközökön keresztül játékosan emeli át a mintakincset a jövő generációja számára. A gyerekek egyénileg mérhették össze tudásukat. A vetélkedő feladata abból állt, hogy mind a 15 versenyzőnek teljesítenie kellett 10 darab nagydobronyi keresztszemes minta kirakását.

Az ötödik forduló után kis szünet következett, amikor Őr Hidi Ágnes, helyi értékőrző bemutatta a fiatalságnak azokat a régi nagydobronyi keresztszemes hímzéseket, amelyeket évek során sikerült megmentenie, összegyűjtenie. A Nagydobronyi Magyar Ház konferencia termében 69 darab fotó van kiállítva, amelyeken szemléltette a nagydobronyi népművészet változatosságát, fejlődését az idő folyamán. A diákok nagy érdeklődéssel fogadták az érdekes előadást, hiszen így kézzel foghatóvá váltak azok a minták, amelyeket eddig  digitálisan a játék során kirakhattak a tetris alkalmazásban.

A pontszámok összesítését kivetítőn folyamatosan nyomon követhették, így a végére izgalmas küzdelem alakult ki azok között, akik esélyesek voltak az első három helyezésre. Sportszerű küzdelemben első helyezést ért el Bak Emilia, második Benedek Jázmin és a harmadik pedig Balog Zsófia lett. Valamennyi játékosnak sikerült a 10 fordulós vetélkedő feladatait elvégezni és jutalomban részesült.

Pontszám Játékos neve
1 5428 Bak Emilia
2 5138 Benedek Jázmin
3 4950 Balog Zsófia
4 4600 Balog Lili Flóra
5 4290 Balogh Annaliza
6 4170 Molnár Valentina
7 4150 Sándor Fruzsina
8 4110 Ráti Zorka
9 3860 Szanyi Rebeka
10 3550 Benedek Alexa
11 3480 Ur Balázs
12 3478 Szilvási Fruzsina
13 3460 Kirpán Vitálik
14 3142 Tóth Zsófia
15 2540 Gábor Balázs

 

Az első kárpátaljai népművészeti érteket digitálisan megjelenítő online játék nagy jelentőséggel bír, hiszen a csodálatos nagydobronyi keresztszemes minta alapján készült. Nagydobrony község hozzátartozik Kárpátalja szellemi-kulturális örökségéhez, ahol egyedülálló módon sikerült megőrizni a népviseletet, a szokásokat és a hagyományos munkatevékenységeket. Hogy ez így is maradjon, feladatunk a fiatalokat bevonni, az ő igényeiket kielégítő játékos formában. A világ bármely pontján játszható online játék, jó módszer a népművészeti örökség átadására.

A  Népfőiskola kárpátaljai értékeket népszerűsítő munkája során a Perl Creative csapatával dolgozik együtt.

Az online játék elkészítését a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

A játék IDE kattintva érhető el!

megvalosult_a_magyar_kormany_tamogatasaval_bga_alap

120892239_818820225613537_1307952793726893295_n121090990_668967274053281_3426630020600601050_n121093920_765884557289991_169695209964037227_n121093922_1182836702103231_7733394175963965763_n121104428_1436730769869342_5558513844339943812_n121105892_336305600987472_5346822656433947098_n121106950_1008018293030853_2997427490687240431_n121107119_351896912716427_3559881184001490692_n121107209_2850362278622339_8851249358706275710_n121107732_341777080258713_4818901551413694627_n121108895_771988606915693_7209108337661805192_n121115690_645837339464970_6513643679233729486_n121118165_371585260637680_4765243930024587528_n121122742_392706318558578_8348228973129398043_n121132337_371015954035238_6087771691177179824_n121139283_3324468554267585_9061792596922400335_n121150502_863971384007838_9145199226666318496_n121159835_775377266575757_3043430749146412182_n121163134_1025780197864032_2676519590554279092_n121165066_703427883907740_4871768277517273844_n121165360_514177046209546_5631688502352939957_n121166668_369603454390240_3889303448794633262_n121166896_2516213225337191_9120762303348309408_n121169144_265880287983539_3724343803381286525_n121172261_1679114975588731_433280038613412403_n121183980_348964106318544_6914016670598682247_n121183983_426017345037839_4243011055830974801_n121199306_664855257758507_7680176287682253048_n121204765_624895321722886_6693401077717079174_n121210632_344148010229807_6545829117712037720_n121210899_394348918235259_2199990041170988057_n121225823_1220650161626294_3896184104779914469_n121249112_1278117289213608_5566591885360901670_nnagydobronyi-tetris-banner

108 09.10.2020 - 18:55