Nótázó kántor, tojásszedés, ellesett mesterségek (Bótrágy)

A Kárpátalja magyarlakta településeit, s az azokban élő hagyományokat, kézműveseket és mesterembereket bemutató rovatunkban több alkalommal olvashattak már olyan népszokásokról, amelyek csak az adott településre jellemzőek. A sorozat újabb állomása, Bótrágy is büszkélkedhet – ügyes kézművesein és mesteremberein túl – olyan szokással, ami bár nem csak erre a településre jellemző, de mégis különleges, s ami még ennél is fontosabb: ma is él, a mindennapok részét képezi.

Oportó és kadarka

notazo-kantor-tojasszedes-ellesett-mestersegek_1Kádas Ernő a 70-es évek elején kezdett el bortermeléssel foglalkozni. Tanítója néhány könyv, no meg természetesen az élet és a tapasztalat voltak. Bár nem nagy területen (kilenc 30 m hosszú sor) érleli a nap az általa ültetett kadarkát, bányait, oportót, 500-700 liter bort azért sikerül készítenie minden évben. Ennek egy része értékesítésre is kerül olykor. Elmondása szerint a szőlőhöz és a bortermeléshez a tudáson kívül az is kell, hogy az ember szeresse is ezt a tevékenységet.

Egyházi versek, köszöntők

Izsák Gizella, Giza néni elmondása szerint már gyerekkorában felfedezte magában, hogy könnyen képes mondanivalóját „rímekben” elmondani. Sokáig ugyan nem foglalkozott különösebben versekkel, de nagyjából 20 évvel ezelőtt elkezdett írogatni. Műveinek nagy része vallásos témájú, vagy legalábbis számos bibliai, egyházi utalás szerepel bennük. Egy 8-10 fős imacsoport tagja, annak alkalmain szokta felolvasni írásait. Nagy közönség előtt ugyanis lámpalázas. 2008-ban Életem sorai címmel nyomtatásban is megjelent pár műve. Íme egy Giza néni versei közül: „Boldog az a gyermek, aki anyák napján örömmel mondhatja:/Anyám, édesanyám, úgy szeretlek téged!/Oly jó, hogy vagy nekem, szívből köszöntelek!/Áldjon meg a Jóisten a sok jóságodért,/amit énérettem szeretettel tettél./Hogy most itt lehetek, neked köszönhetem,/te hoztad világra az én kicsi életem./Te virrasztottál az én bölcsőm felett,/kérted a jó atyát, őrizzen és védjen,/hogy énbennem teneked nagy örömöd legyen./Drága édesanyám, olyan boldog vagyok,/hogy most anyák napján örömmel mondhatom:/Áldjon meg a Jóisten ezerszer is téged,/az ő segítségét imáimban szeretettel kérem./Legyen nagyon boldog, rózsás a további életed,/hogy vigyázzon reád, adjon erőt, egészséget./Hitben, szeretetben, istenfélelemben élj még sok éveket,/ne okozzak neked soha bánatot, édesanyám, édesanyai szívednek./Hálával megköszönöm a te nagy szeretetedet./Drága édesanyám, ez a kicsi virág szeretetem jele,/amely gyermeki hálámmal, csókjaimmal, szeretetemmel, hitemmel van tele./Jóságodat nem is tudom, hogyan köszönjem meg,/ezerszer is elmondom, a Jóisten áldjon meg tégedet,/ Jézus vezérelje minden lépésedet!”

Traktoralkatrész és lovagi sisak

Papp Árpád sok éven át dolgozott esztergályosként. Munkája főleg a kolhozban volt nagyon fontos, mert az megfelelő kovács- és esztergaműhely nélkül nem működhetett jól.

– 1975-ben, a középiskola elvégzése után mentem el esztergályosnak tanulni. Vasgyárban voltunk gyakorlaton, és a szakiskola elvégzése után ott álltam be dolgozni is. A 80-as évek elején volt egy esztergályosverseny. Minél rövidebb idő alatt kellett minél többet megcsinálnunk egy rajzon lévő dologból. Azon 3. lettem úgy, hogy hátránnyal indultam, mert nem a saját padomnál kellett dolgoznom, hanem olyannál, aminél még nem voltam. Aztán ’85-ben megkerestek, hogy Bótrágyon nyílik egy téglagyár, menjek oda dolgozni. Megnéztem az esztergapadot, jó volt, így el is vállaltam. Fél évig ott dolgoztam, aztán a kolhoz esztergaműhelyéhez „csatoltak”. Ott 12 évet húztam le, úgy, hogy a vízvezetéktől kezdve az autó- és traktoralkatrészekig mindennel foglalkoztam, amit csak egy esztergályos el tudott képzelni. De végül otthagytam, mert én azt szerettem leginkább csinálni, amit még nem próbáltam addig. Az ad egyfajta löketet az embernek. Igaz, a kolhoznál töltött 12 év alatt nem tudtak nekem olyat mondani, amit ne tudtam volna elkészíteni.

Volt alkalma bőven a mesternek az új dolgok megalkotásához. Az Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (ma Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház) Gyilkosság a székesegyházban című darabjához több kelléket, többek között lovagi sisakokat is készített. Ma már ugyan nem űzi mesterségét, de azért igyekszik kamatoztatni a sokéves szakmai tapasztalatot, ha valakinek szüksége van rá.

Lakodalom és tojásszedés

– A hetvenes évek körül kezdtem el komolyabban vőfélykedéssel foglalkozni – mesélte Estók János. – Szinte magától jött ez nekem. Meghívtak egyszer-kétszer kisvőfélynek, katonaság előtt és után is, és közben mindig ragadt rám valami. Utána átálltam nagyvőfélynek, és akkor már velem jártak a rokonságból kicsik a lakodalmakra. Volt, hogy egy hónapban 3-4 szombaton is vőfélykedtem, másnap meg mentem tojást szedni. Nálunk még ma is él a tojásszedés hagyománya. A lakodalom előtti vasárnap a nagyvőfély és a kisvőfély körbejárja a házasulandók rokonságát és a leendő vendégeket. Meghívjuk őket a lakodalomba, és mindenhol adnak nekünk tojást. Ki kettőt, ki tízet. Ha olyanhoz megyünk el tiszteletből, aki amúgy nem fért már bele a lakodalmi keretbe, az is szokott általában kóstolót küldeni. Tizenkét órakor elindulunk, aztán van mit taposni este 7-8 óráig. Általában 350-400 tojás szokott összegyűlni. Nagy segítség ez a pár számára. Aztán az asszonyok, szakácsok már tudják, hogy mihez adagolják majd. A keresztszülőktől pedig füstölt hátsó sódor jár a menyasszonynak vagy a vőlegénynek. Több száz lakodalmat vezettem már le Tiszapéterfalvától Csapig, Barkaszótól Nagyberegig. Aktívabban ugyan már nem járok vőfélykedni, na de ha valaki nem talál vőfélyt, elmegyek és kisegítem. És az első kivételével részt vettem már mindegyik Kárpátaljai vőfélytalálkozón is.

A vőfélytől megtudtam, hogy tojásszedés napján, ami ugye mindig vasárnap volt, gyakran 2-3 keresztelő is volt épp a faluban. Ha egy keresztelőbe botlottak tojásszedés közben, akkor a boldog nagyszülők meghívták egy kupicára a vőfélyt is, hogy ha már esztendővel előtte a fiatal párt segítette verseivel, igyon egyet az unoka egészségére is. Az újszülöttet így köszöntötte Estók János: „Kedves öcsémuram, abban a pólyában, hozzád szólok, hallgass hát ide! Igaz, hogy nem érted még meg, amit mondok, de megértik azok, akik a te tiszteletedre mostan összegyűltek. Gyönge hajtás vagy még az élet fáján, picike bimbó. Neveljen meg az Úristen erőssé, hatalmassá, kerüljenek el a viharok és süssön rád a boldogság napfénye, hogy öröme teljék benned majdan szüleidnek és mindnyájuknak, akiknek az Úristen megadja, hogy megérjék fölcseperedésedet. Akkor aztán köszöntsd rám vissza ezt a pohárt, amit most az egészségedre iszom.”

Estók János nem az egyetlen vőfély a családban. Az általa szavalt vőfélyversek is egy rokonától származnak, Beregdarócról. Több mint 60 vers szerepel a verseit tartalmazó füzetben. Íme egy közülük, amelyet akkor szavalt, ha más faluba került a menyasszony: „Jó szomszédok, falubeli népek,/kikkel eltöltöttünk sok szélhámos évet,/kiket megsértettem, bocsásson meg nékem,/falunkban maradjon csak a szép emlékem./Most már búcsúzom a szülőfalumtól,/benne eltöltött gyönyörű napoktól./Jó szomszédok, falubeli népek,/az Isten áldása maradjon véletek!”

A tölgyfalevél domborműtől az egyházi címerig

Estók Zoltán, Estók János vőfély fia szakmáját tekintve asztalos, de fafaragással is foglalkozik. Ennek alapjával, a rajzolással még iskolásként rajzszakkörön foglalkozott. Sok dolgot tanult meg a faragásról különböző könyvekből és tanulmányai közben is. Első faragványa egy tölgyfalevelet mintázó dombormű volt. A munka mellett a fafaragás a hobbija. Munkái közül kiemelendő a református püspöki hivatalban lévő, 50×50 centiméter méretű egyházi címer, illetve egy 1 m-es fatömbből kifaragott kancsó, melyből a kiömlő víz kövek között csordogál keresztül. Estók Zoltán elmondta, hogy számára maga a fa erezete, görcsei adják meg az ihletet, abban látja meg hol az emberalakot, hol egy tárgy formáit, s aztán már csak követnie kell képzelőerejét. Akadtak már fiatal tanítványai is, akiket mindig arra buzdított, hogy ne meglévő dolgokat másoljanak, hanem saját elképzeléseikből merítve alkossanak.

Ellesett mesterség

Izsák Kálmán suszter édesapjától leste el a mesterség fortélyait, még gyerekkorában. Tizenhat éves kora körül kezdte el ő is gyakorolni. Cipőkészítéssel nem foglalkozik ugyan, de kisebb-nagyobb cipőproblémákkal azért gyakran keresték fel hajdan. Elmondása szerint próbálta már átadni tudását fiataloknak, hogy legyen majd utódja a mesterségben, de eddig, sajnos, nem akadt elég kitartó tanítványa.

„…az én szívem a juhászért hasad meg”

Id. Molnár Balázs 1978 óta tölti be kántori hivatását a helyi gyülekezetben. Nagyapja és édesapja is kántor volt, s mivel már gyerekkorában is szerette a szép nótákat, lassacskán maga is a részükké vált. Balázs bácsi ma is aktív tagja a gyülekezetnek, s ahogy a mindennapi munka közben énekelget, úgy valószínűleg a templom karzatára vezető 22 lépcsőfokot is dudorászva mássza meg. Természetes tehát, hogy érdeklődésemre is szívesen nótázott. „A mi öreg Sajó kutyánk ki szokott a falu végire járni./Meg-megáll a keresztútnál, szomorúan valakire várni./Hatvan éve múlt annak, hogy a gazdáját idáig kísérte,/és azóta minden este kiballag a faluvégre érte.//A mi öreg Sajó kutyánk, még mindég a falu végét járja./Az emberek jönnek-mennek, a gazdáját sehol sem találja./Hatvan éve múlt annak, hogy a piros vérét a fekete föld issza,/gyere haza, Sajó kutyám, a te gazdád nem jön többé vissza (más forrásokban három év szerepel a dalban – a szerk.).” A népdalok egyik jellegzetessége, hogy mivel a nép ajkán születtek, adódtak és adódnak át, így a daloknak nemcsak szöveg, de dallam tekintetében is különböző változatai vannak. Íme egy népdal, amelynek dallamán kívül a szövege is eltér az ismertebb változattól (sokaknak hozzám hasonlóan „Szépen legel a kisasszony gulyája…” kezdettel lehet ismerős): „Szépen legel a báróné gulyája,/a báróné maga sétál utána./Jó messziről kiáltja a gulyásnak:/Szívem, Jancsi, terítsd le a subádat!//Nem terítem én itt le a subámot,/itt a tilos, behajtják a gulyámot.//Már te avval, szívem, Jancsi, ne gondolj,/kiváltja azt édesanyám, ha mondom.//Lányom, lányom, én lányomnak se mondlak,/hogy én téged egy juhászhoz adjalak.//Nem bánom én édesanyám, tagadj meg,/az én szívem a juhászért hasad meg.”

Balázs bácsi azt is elmesélte, hogy a fonókban hajdan nem is sikerült igazából sokat dolgozniuk a lányoknak, mert eljátszották az időt. A fonós játék Bótrágyon is a Kútbaesés volt (erről a rovat előző részeiben is volt már szó: egy fiú leül az ajtóban egy kisszékre, s mondja, hogy kútba esett, s annak a lánynak kell csókkal kihúznia, akinek a nevét mondja), de megtudtam, hogy amikor a csók után egy lány ült le a székre, ő már nem kútba esett. A párbeszéd itt a következő volt: – Almát ráztam! – Ki szedje fel? Ahogy a kútból való kihúzáshoz, úgy az almafelszedéshez is elég volt egy csók.

Reméljük, Bótrágyon évtizedek múlva is élni fognak a megőrzött néphagyományok, népi mesterségek.

Akinek van kiegészítenivalója Bótrágy múltjához, jelenéhez, hagyományaihoz, értékes tárgyaknak, iratoknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

IMG_9062 IMG_9045 IMG_9047 IMG_9057 IMG_9060

1172 24.02.2014 - 16:48