Ahol jó mesterért nem kell a szomszédba menni (Nagybégány)

Beregszásztól csak néhány kilométernyire s egy vonatállomásnyira fekszik az egykor Bereg vármegyéhez tartozott Nagybégány. A másfélezernél is több lakosú, írásos forrásokban először az 1300-as évek elején említett település ugyan nincs olyan messze a járásközponttól, azonban talán a főútvonaltól való félreesésének köszönhetően őriz még sok-sok értéket a múltból.

„…most már kezdete lesz a nagy eseménynek…”

ahol-jo-mesterert-nem-kell-szomszedba-menniA nyolcvankét esztendős Bíró Endre több évtizeden keresztül vőfélykedett. Leginkább rokonok, barátok lakodalmán verselt. Akkoriban ugyanis még nem volt feltétlenül vőfély minden lakodalmon. Csak azoknál, akik szerették volna színesebbé, érdekesebbé tenni azt.

– Tizenhét éves voltam, amikor egy Kisbégányba udvarló barátom elhívott vőfélynek a lakodalmára. Mivel akkor még nem tudtam a verseket, a szomszéd vőfélytől kértem el néhányat. Mindig nálam volt a verseket tartalmazó füzet, s amikor csak tudtam, megtanultam belőle egyet-egyet. Utána hívtak máshová is.

Íme a vers, amellyel a menyasszonyért indultak:

„Kedves vendégsereg, Isten szent nevével,/induljunk el most már csendes békességben./Vőlegény urunknak keressük meg párját,/az ő drága kincsét, ékes menyasszonyát./Szerezzünk ma néki örök boldogságot,/hozzunk a keblére egy szép gyöngyvirágot./Először is az Úr hajlékába visszük,/hol az áldás után boldog lehet, hisszük./Induljunk el tehát csendes békességben,/megyünk a menyasszonyért a legnagyobb rendben.”

„Ez az a szép hajlék, ahová indultunk,/mint látjátok, nyilván eljutottunk./Nyissa meg ki-ki szívének szándékát,/mivel megtaláljuk a menyasszonyunk házát./Vagyon e háznak násznagya, gazdája,/szíves kérésünknek meghallgatására?/Mivel vőlegényem bízott meg engemet,/hogy én most ügyének szószólója legyek./Megígérve lett itt az ő kedves párja,/szerelmes barátom alig-alig várja./Komolyan mondhatom, állapota nehéz,/láz epeszti szívét, dúlja keblét a vész./Egyebet se csinál, csak a napvilágra tekint,/ne hagyják, uraim, kebelén e nagy kínt!”

Az időjárás közbeszól

– A kolhoz idején kezdtem meg gazdálkodással foglalkozni – mesélte Mező István. – Később, amikor feloszlott, magángazda lettem, farmergazdaságot indítottam. Úgy 5-6 hektár területet műveltem. A dohánytermesztést szerződéses alapon folytattuk tavalyig, de abbahagytuk, mert nagyon sok kézi munkát igényel. A szántóföldeket is bevetettem ősziekkel. A kertben pedig fóliában paradicsom és krizantém van. Ma már több lábon kell állni, többfajta kultúrát kell termeszteni, mert nem lehet tudni, hogy mi az, ami majd bejön. A mezőgazdaságban ma nagyon kevés a jövedelem, mert sok a ráfordítás. A vetőmagok és a vegyszerek nagyon drágák. S mire megvan az áru, addigra telítve van ugyanazzal a piac. Van 70 ár szőlőm is, amiből bort készítek, s azt próbálom értékesíteni. Közben pedig próbálkozom a szőlőoltással is. Már van 100 tőke kékfrankosom. Szeretnék csemegeszőlővel is foglalkozni, amire a turizmus miatt reményeim szerint lesz majd igény. A 9 hektár föld mellett még állattenyészéssel is foglalkozunk.

– Sokan buknak bele manapság a kertészkedésbe. Ön szerint miért?

– Azért, mert nincs meg a kellő szakmai felkészültség. A mezőgazdaság is épp olyan, mint bármilyen más ágazat: könnyen elcsúszhat rajta az ember, és rámehet mindene. Közbeszól a kedvezőtlen időjárás, szárazság is. Hiába viszünk bele mindent a munkába, ha a vízhiány nem oldódik meg.

Neobarokk a fában

Gajdos László 15 éves korában kezdett bútorkészítéssel foglalkozni. Először egy beregszászi cégnél dolgozott, majd katonaság után (1994-től) otthon kezdett neki a munkának. Tíz éve pedig tölgyfából készített, faragott bútorokkal foglalkozik. Ukrajnán belül és külföldről is vannak megrendelései. Először lerajzolja a helyet, ahova majd a bútor kerül, majd jön a tervezés, pontosítás, s a megrendelő jóváhagyása után megkezdődik a bútor elkészítése. Azonban nem egyszerű és ma megszokott darabokról van szó, hiszen az általa készített bútordarabok a reneszánsz és a neobarokk korát idézik fel.

Bégányi hordó Hollandiától Moszkváig

Lengyel János bodnárként tevékenykedik.

– Édesapám és nagyapám is hordókészítéssel foglalkozott. Gyerekkoromban sikerült ellesnem a mesterséget. 1987-től csinálom ezt. Édesapám egy évvel azelőtt halt meg. Addig annyira nem érdekelt engem ez a munka, de maradt meg tőle anyag és szerszám is, hát nekikezdtem. Tizennégy évig dolgoztam Beregszászban bodnárként egy cégnél. Miután az megszűnt, máshol helyezkedtem el, de a hordókészítést itthon is folytattam tovább. Készítek 5-1000 literes boroshordókat, de csináltam már 2500 literes kádat is szaunába. Hollandiától Moszkváig sok helyre kerültek már el a munkáim. Vásárolják a turisták is. Ebben a szakmában az nehéz, hogy sokat kell járni az anyag után. No meg drága is. S miután megveszem, sok ideig kell szárítani is. Annak idején, a cégben volt három segédem is, de úgy látták, hogy nehéz, kemény munka ez, ezért nem folytatták tovább.

Kréta és ecset

Kornicki Ibolya, a helyi iskola magyartanárnője festéssel foglalkozik. Hobbiját, szenvedélyét munkája során is fel tudja használni, mely által gyakran a régi idők megismeréséhez is közelebb kerülnek diákjai.

– Már gyerekkoromban is festő akartam lenni, de a szüleim nem örültek neki. Nem akarták, hogy egyedül legyek majd kint vízparton vagy mezőn. No de belekezdtem. A férjem, Kornicki Béla ösztönzött. Nagybátyámat, Fekete Sándort pedig, aki verseket írt, s szépen rajzolt is, példaképnek tekintem. A közelmúltban részt vettem különböző festőtanfolyamokon. A többi dolgot pedig egyedül próbálgattam. Vannak ugyan könyveim, de azokból csak az általánosságot lehet átvenni, nem az egyediséget. Próbálkoztam tájfestészettel is, de leginkább a csendéleteket szeretem. Ezek a festmények egyfajta berendezési tárgyai a házamnak. Foglalkozom turizmussal, s volt már rá példa, hogy meg akarták venni egy-egy munkámat, de én nem azért festek, hogy aztán eladjam őket. Gyakran rajzolok az óráimon is, főleg akkor, amikor költőkről tanulunk, s archaikusabb főnevekkel találkozunk, mint zsúpfedeles ház, búbos kemence, gémes kút vagy épp a sarkantyú. Ez közelebb visz a gyerekekhez. Szinte beléjük oltom ilyenkor a rajz szeretetét, s a diákok elkezdik értékelni a teljesítményt.

Egy „elócs­kult” népi hangszer

Gazdag István, Pista bácsi 15 éves korában kezdett el citerázni. Bátyja tanította meg a hangszeren játszani. Gyakorta járt zenekarral fellépésekre, énekeseket, táncosokat kísérni, nem csak belföldön. A környéken is gyakran hívták különböző összejövetelekre, születésnapokra, keresztelőkre. Pista bácsi elmondta, hogy a citera „el van ócskulva”: a mai fiatalságot már nem érdekli. Pedig ő ma is szívesen tanítaná az érdeklődőket, akár szervezett keretek között is.

Kis és nagyobb szárnyasok a műhely mellől

Baraté Attila asztalosként tevékenykedik. 1986-89-ben tanulta ki szakmáját műbútorasztalosként. Ajtókat, ablakokat, fogasokat és bútorokat készít. Emellett pedig két éve méhészkedik is. Három családdal kezdte, ma már 11 zümmög a kaptárakban. Amiről viszont igazán híres a környéken, a sok-sok díjnyertes postagalambja.

– Már hetedik osztályos koromtól tartok galambokat. Komolyabban 2002-ben kezdtem el foglalkozni velük. Magyarországra jártam, s onnan hoztam belga és holland tenyésztőktől galambokat. Régen sokféle díszgalambom is volt, de végül a postagalambok mellett állapodtam meg. Számomra ezek a legértékesebbek. Tavaly volt egy 800 kilométeres repülésük: hajnal 4 órakor kiengedték őket, s este 8-kor tértek haza. Az első sikeremet egy tojóval értem el, amelyik 930 kilométert tett meg. Az ötödik lett Kárpátalján. Egy másik pedig Az Év galambja volt 2008-ban, szintén Kárpátalján. Szinte egész évben versenyzünk. Az egyesületünk egy erre kialakított autóval felviszi a madarakat egészen 800 km-ig terjedő távolságokra, mi pedig itthon várjuk őket. Minden galambásznak van egy órája, amibe bele kell dobni az induláskor a madár lábára tett gyűrűt. Csalni tehát nem lehet! Én az özvegységi módszert használom, hogy jobban repüljenek. Külön tartom a hímeket és a tojókat. Később összepároztatom, s ha felneveltek egy-egy kis galambot, ismét külön zárom őket. Verseny előtt pedig csak megmutatom egymásnak, s így az ösztön majd hajtja őket hazafelé. Rengeteg fortélya van ennek. Jelenleg 85 galambom van. A versenyeken kívül kiállításokra is viszem a madaraimat. Nagyszőlősön nemrég például 5 galambom vett részt egy ilyenen: egyikük 5 díjat nyert, a többi 3-4-et.

Kalocsai, matyó és úri hímzés

– Tizenkét éves lehettem, amikor elkezdtem kézimunkázni – mondta el Petrás Julianna. – A szomszéd néni foglalkozott ilyesmivel. Amikor átjött hozzánk filmet nézni, elvettem az egyik kézimunkáját, elvonultam. Megtetszett neki és édesanyámnak is, amit készítettem, ezért kaptam előre kidrukkolt párnát, s szinte „televarrtam” a házat. Tudok kötni és horgolni is, de a hímzés a kedvencem. Saját magam drukkolom ki a mintákat is különböző magazinokból, s már szemre is át tudom rajzolni őket. Eladásra is kézimunkáztam, ajándékba is ilyesmit szoktam adni. Az anyagot boltban, piacon vásárolom meg. Kedvencem a kalocsai és a matyó minta, illetve az úri hímzés. Ebben szár- és laposöltés van, arany és ezüst színekkel. Megtanítottam kézimunkázni a lányomat is, de akadtak más tanítványaim is. Úgy látom, hogy a műveltségi szinttől függ, hogy valaki értékeli-e az ilyesmit. Mert volt már rá példa, hogy megkérdezték, mért foglalkozom ilyesmivel, mikor ez már nem divat. Sokan inkább megveszik a boltban a tucatárut, mert az kielégíti az igényeiket. Én viszont folytatom tovább.

A fiataloknak koszos ez a munka…

Tóth István kályharakással foglalkozik

– Gyerekkoromban, 6-7 éves korom körül már jártam édesapámmal kályhákat rakni. Nagyon sok dolgot tanultam meg tőle. Persze, akkoriban csak besegítettem neki, behordtam neki a sarat, csempét, cserepet. De gyerekként jobban fog az ember feje. Amikor 13 éves lettem, s népszerű lett a központi fűtés, másfajta munkába kezdett. Én akkor vágtam neki, amikor megnősültem. Anyósomnál raktam meg az első kályhámat. Azóta folyamatosan dolgozom. Magyarországon, főképp Szabolcs megyében is gyakran megfordulok. Általában használt kályhákat szoktam átrakni, de azért építek is, s nemcsak kályhát, de kandallót is. Utóbbit az évek során, a saját tapasztalataim után tanultam meg. Remélem, lesz majd kinek átadnom a mesterséget. Mert a mai fiatalok már nem akarják ezt a koszos munkát végezni.

Reméljük, soha nem lesz majd „hiánycikk” Nagybé­gányban az ügyes kezű és találékony mesterember. Ehhez pedig csak annyi kell, hogy a valódi értékeket felfedezve legyen, aki szívesen ápolja s viszi tovább azokat.

Akinek van kiegészítenivalója Nagybégány múltjához, jelenéhez, hagyományaihoz, értékes tárgyaknak, iratoknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

IMG_8759 IMG_8722 IMG_8723 IMG_8725 IMG_8732 IMG_8733 IMG_8735 IMG_8740 IMG_8741 IMG_8746 IMG_8748 IMG_8750 IMG_8752 IMG_8754 IMG_8756

1179 30.01.2014 - 14:39