Akik a mezőn is kézimunkáztak (Beregrákos)

akik-mezon-kezimunkaztakA járásközponttól, Munkácstól mindössze 9 kilométerre, ruszin települések ölelésében terül el az egykori Bereg vármegye részét képező Beregrákos. A település nemcsak szomszédai, hanem közelebbi térsége tekintetében is egyedi, hiszen a Latorcán, Munkács folyóján túl Beregrákos az egyetlen nagy számban magyarok lakta település. S ahol vannak magyarok, ott bizony vannak ügyes mesteremberek és kézművesek is.

A történelem és a nagy égések

A helyi magyar iskola egykori történelem-tanárnője, Kozma Katalin elmondta, hogy a település a Latorca folyó egyik, édesvízi rákokban bővelkedő ágáról kapta a nevét. Sajnálatos módon, a falu történetéről nem igazán maradtak fenn írásos emlékek, mivel a település a történelem viharos századai során, a tanárnő szavaival élve, több alkalommal is égett. Amikor például Kárpátalja Csehszlovákia része lett, máglyán égették a különböző iratokat, könyveket. Ahogy azt adatközlőmnek nagyapja mesélte erről: olyan volt, mintha az ég is égett volna akkor. Többen is próbálták az elmúlt évtizedekben megírni a település részletes történetét, hiteles dokumentumok hiányában viszont nem nagy sikerrel. Nagyjából három évtizeddel ezelőtt Kati néni elmondása szerint alakulóban volt egy múzeum a településen, amelyhez sokat összegyűjtöttek a megmaradt dolgokból, de (állítólag) az ungvári múzeum néhány munkatársa ezeket elvitte, azzal az ígérettel, hogy majd kiállításra kerülnek. Arról viszont Kati néni nem tud, hogy ez meg is történt volna, s a falu számára oly értékes dokumentumok nem kerültek vissza hozzájuk.

Beregrákosra is jellemző volt hajdan a kendertermesztés. E nagy fontosságú iparnövény vízben, sárban való áztatás, tisztítás, tillóval való összetörés, dörzsölés, fonás után nyert szálaiból szőtték a különböző ruhaneműket, alsóneműket (az aprószöszből), illetve a zsákokat, tarisznyákat (a vastagabb szálakból). Kati néni elmondása szerint hajdan múzeum is működött az iskolában, amelyben a kender megmunkálásához szükséges eszközök, s általuk a munka különböző állomásai, folyamatai is bemutatásra kerültek.

Tűre cserélt kapa

Vass Mária hímzéssel, kötéssel, szövéssel és necceléssel is foglalkozott, foglalkozik. Otthonában számos munkája van még használatban ma is. S mind az ötven évvel ezelőtt, mind a nemrég készültek egyértelműen készítőjük ügyességéről tanúskodnak.

– Tizenhat éves korom óta kézimunkázok. Az iskolában 5-ik osztálytól kezdve tanultunk ilyesmit. Míg a fiúk fúrtak, faragtak, addig mi kötöttünk, varrtunk. Emellett nagynénémtől is sokat tanultam. Ő eladásra is szőtt pokrócokat. Gyerekként figyelgettem, hogyan dolgozik. Aztán egy alkalommal, amikor kivitte a pokrócokat a piacra, beültem a szátyivába (szövőszékbe – a szerk.) és egyedül szőttem. Nagyon megszerettem a szövést, és hajlamom is volt hozzá. A fiam is ugyanígy tanulta meg később tőlem. Lánykoromban leggyakrabban hímzéssel foglalkoztunk, mert készíteni kellett a staférungot. Mentünk a mezőre dolgozni, s ebédidőben is azt csináltuk. Később már eladásra is szőttem. Volt, hogy három nap alatt 40 métert is megszőttem. Nemrég régi szomszédasszonyommal összeálltunk, két nap alatt szőttünk egy véget – ami 10 méter –, s sikerült is eladni majdnem mindet. Mindhárom unokám kapott tőlem egy vég pokrócot és kendőt. Tanítottam is az unokámat kézimunkázni. De a mai fiatalságot már nem érdeklik annyira ezek a dolgok, mert mindent meg lehet venni a boltban.

Gyöngyékszer és makramé

Az említett unoka, Vass Ilona örökölte a nagymama kézügyességét, de őt inkább a gyöngyfűzés köti le.

– Tízéves korom körül, egy gyermekhét alkalmával kezdtem el gyöngyöt fűzni. Később is kaptam hozzá segítséget, s sok dolgot lestem el internetről, gyöngyfűzős videókból is. Általában karkötőket, nyakláncokat készítek. Szoktak rendelni is tőlem. Megmondják, milyen színű, méretű, esetleg mintázatú legyen az ékszer, s én elkészítem. Sok dolgot visznek ki ajándékként Magyarországra. Általában Munkácsról vagy Magyarországról szerzem be az ékszerekhez szükséges dolgokat. Tanítottam gyöngyöt fűzni több gyereket is már. És annak idején körülálltak az osztálytársaim is az iskolában, ha vittem be gyöngyöket. Kérdezgették, mit hogy kell csinálni, de végül nem volt türelmük hozzá.

Ilona iskolásként makramézással is foglalkozott. Néhány munkáját más iskolatársáéval együtt Kijevben, diákok munkáiból álló kiállításon is bemutatták.

Nem lehet ok panaszra!

Molnár Sándor közel 15 évvel ezelőtt kezdett el seprűkötéssel foglalkozni.

– Rákoson más nem űzi ezt a mesterséget. Én a nagyapámtól örököltem. A seprűnyelet vásárolni szoktam, de csak jó minőségűt! A cirkot pedig magam vetem. Volt már 40 áram is, de mostanában 10-15 árat vetek csak. Egy seprűt 15-20 perc alatt kötök meg. Volt olyan nap, hogy negyven darabot sikerült készítenem. Én úgy csinálom meg a seprűt, hogy ha megveszik, akkor ne legyen rá senkinek se panasza. És meg is veszik, falun belül, nem kell vinnem sehová. A tavalyi termés nem volt jó a rossz időjárás miatt, így idén vagy 100 seprűt tudok csak csinálni. De volt olyan év, amikor 600-700 darabra elég volt a termés.

Néhány évvel ezelőtt a seprűkötő a helyi magyar iskolához tartozó földrészlegen termesztette a cirkot. A munkába, gyakorlásként, az iskolások is besegítettek. A közeljövőben pedig szeretné ismét elindítani ezt a fajta összmunkát, azzal a különbséggel, hogy már tanítaná is a fiataloknak a seprűkötést, akár a munkaóra keretén belül, hogy legyen majd, aki továbbviszi a mesterséget.

96 pontos begyes

Vass Béla gyönyörű és különleges galambjairól híres. Elmondta, hogy már gyerekkorában is voltak különleges galambjai, de később egy ideig nem űzte hobbiját. Néhány évvel ezelőtt kezdett újra bele Magyarországról és Németországból hozott galambokkal. Akkor a 25 különböző fajból álló állomány 200 madarat is kitett. Mostanság viszont már csak háromféle gyönyörű szárnyasból áll a hobbigalam­bászata: pomerániai begyesből, buharai dobosból és magyar díszpostagalambokból. Jelenleg 60 darab körül mozog az állatok száma, amelyek közt már saját keltetésű is van. Az állatok tulajdonosa egy ungvári galambászklub tagjaival különböző kiállításokon, versenyeken is részt vesz madaraival. Ezekről emléklapok és érmek tanúskodnak. Egyik begyes galambja 96 ponttal Kijevben első lett egy ilyen megmérettetésen. Akadnak is vevők rájuk.

Vass Béla elmondta továbbá, hogy néha nehéz a galambokkal, mert nem ülnek a tojáson, vagyis nem költenek rendesen, s gyakran törik össze a tojásokat. Ennek elkerülése érdekében meg kéne fosztani a madarakat jellegzetes lábtollaiktól. Így tehát a tojásoknak csak kis része kel ki. A tojások az utódok biztonsága érdekében általában a díszpostagalambok alá kerülnek.

Anyáról lányára

– Már gyerekként, 7-8 éves korom körül elkezdtem kézimunkázni – mesélte Tóth Ibolya. – Édesanyám, nagymamám, és dédnagymamám is mind foglalkoztak ezzel. Nagymamámék Munkácsra, édesanyám Ungvárra hordta eladni a pokrócokat. Dédnagymamám, Zsuzsi mama még az ijesztőkről (madárijesztő – a szerk.) is leszedte, kimosta a szélverte ruhát, amit aztán megvágott és abból is szövögetett. Ezeket mások elégették volna. Tizenkét éves koromban már én is tudtam szőni, s azóta foglalkozom is folyamatosan szövéssel. Amikor felnőttek a gyerekeim, nekik is megtetszett. Tanítgattam is őket, így tehát már mindhárom lányom, sőt, a menyem is tudja már. Egy nap alatt a mintától függően 2-2,5 métert tudok megszőni. Inkább a rongyvágás okoz problémát. Az anyagot sokszor turkálóból szerezzük be. Ma a lányaim és a menyem is segítségemre vannak a munkában. Be is van állítva a szövőszékünk. Eladásra is szövünk. Egy ternopili hölgy, akinek saját szalonja van, rendeli, s viszi. De nemcsak pokrócot, hanem például székruhát, kendőt is készítettünk.

Akinek van türelme hozzá

– Úgy hat évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban kézimunkázni – mesélte Gőczi Mónika. – Édesanyám és a férjem mamája is sokat varrt, szőtt, úgyhogy több személy által is találkoztam az ilyesmivel. Jómagam keresztszemes öltésekkel és gyöngyös technikával dolgozom, vagyis egyenként varrom fel a gyöngyöket. Szoktam készíteni ruszin párok esküvőjére térdeplőket, népi motívumokat varrok fel felsőkre, blúzokra. Leginkább hímzett, fali képeket szeretek készíteni. Ami megtetszik, azt meg is varrom, akkor is, ha utána megmarad nálam. De vannak megrendeléseim is. Gyakran szoktak, főleg az ukránok, ikonokat rendelni. Gyönggyel és cérnatechnikával is készítek képeket. Falubeliek is szoktak rendelni tőlem, de Munkácsról is sok érdeklődő akad. Próbálgattam mást is megtanítani ezekre a dolgokra, több-kevesebb sikerrel. Sokaknak nincs türelmük hozzá, én viszont ebben találok nyugalmat. Nekem is bőven kell hozzá odafigyelés és türelem persze, mert sokat kell számolgatni, s ha elszámolok valamit, akkor az egész kép elcsúszik.

Reméljük, a kézműves mesterségeket a közeljövőben egyre nagyobb érdeklődés övezi majd, s nem kell majd messzire menniük a beregrákosiaknak ezek megtanulásához. Hogy ha már írott emlékek nem is, kézzel fogható, maradandó dolgok örökre emlékeztessék az eljövendő nemzedékeket őseik munkájára, hobbijára, mindennapjaira.

Akinek van kiegészí­tenivalója Beregrákos múltjához, jelenéhez, hagyományaihoz, értékes tárgyaknak, iratoknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

IMG_8420 339782_254643104661466_1393087091_o 340683_254645331327910_1839914308_o 479822_318515561607553_1572986495_n IMG_8400 IMG_8403 IMG_8416

1641 30.01.2014 - 14:37