Fordulj Kispej Lovam – táncos műsor

A KárpátDSC_7046aljai Népfőiskolai Egyesület immár hagyományként minden éven igyekszik valamilyen különleges népzenei produkciót elhozni a kárpátaljai közösségnek, így a Nemzeti Összetartozás Emléknapja alkalmából egy fergeteges táncos produkciót láthatott  a nagy számban megjelent publikum az Ungvári Filharmónia épületében.

Ünnepi köszöntőt mondott Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület elnöke és Kuti László első beosztott konzul, valamint beszédével Kovács Norbert, az együttes vezetője nyitotta meg az előadást, kiemelve hogy a néptánc kiválóan alkalmas arra, hogy ízelítőt adjon kultúránkból, hagyományainkból, megerősítve ezzel az összetartozás érzését, hiszen a tánc néprajzi tájegységenként bár változó, mégis egy nemzet értékes kincse. A nézőközönség ízelítőt kapott a Kárpátmedence szinte összes táncdialektusából. Voltak botolók, szatmári, somogyi, kalotaszegi, széki táncok, vegyesen  szólista és közös táncok, énekek, sok improvizatív elemmel. A közönség megtapasztalhatta a néptánc mozgalom határokon átívelő erejét, amely úgymond kapcsolatot teremt az anyaország és az elszakított területek között, hiszen a nyelv, a kultúra és a történelem a magyarok egységének erős alapja. Ez különösen felemelő és maradandó érzés, a Nemzeti Összetartozás Napján.

A Fordulj Kispej Lovam – táncos műsor Kovács Norbert “Cimbi” és Barátai, akik maguk is  mesterek, táncoktatók és koreográfusok- előadásában a néphagyomány, a néptánc és népzene megbecsülését hivatott erősíteni. Fő célja az, hogy megpróbálják felrázni a hagyományaikat nagyrészt elvesztett, de a közösségi lét formáit őrző vidékek lakosságát. Szeretnék hinteni azt a fajta igét, amit képviselnek a néptáncról – kevésbé színpadias, kevésbé koreografált, sokkal inkább érzelmeket és tudást átadó és kicsit mélyebbre nyúló dolgot.

A  előadás során a férfierő s lelkes szikra szinte felgyújtja a színpadot, ugyanakkor ezek a táncosok érett, kiforrott egyéniségek, akiket nem szorít keretbe semmiféle rendezői instrukció, semmiféle megfelelési kényszer. Ők csak táncolnak és énekelnek.

A program a Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

DSC_6889 DSC_6888 DSC_6887DSC_6869

DSC_6879DSC_6895DSC_7000 DSC_6998 DSC_6997 DSC_6996DSC_6989DSC_6955 DSC_6954 DSC_6952 DSC_6951 DSC_6946 DSC_6945 DSC_6944 DSC_6938 DSC_6936 DSC_6935 DSC_6930DSC_6925 DSC_6924

204 05.06.2018 - 15:42