Libapiac és kézművesmesterségek. Az Aklik

libapiac-es-kezmuvesmestersegek_0A Nagyszőlősi járásban, Nevetlenfalu és Szőlősgyula között terül el három azonos nevű település – három Akli: nevezetesen Öregakli, Újakli és Aklihegy. Bár különálló településekről van szó, a három falu múltja, jelene mégis összekapcsolódik egymással. A mára „Öreggé” vált Akli első említése 1323-ból származik, Akly néven. A település neve a karámot, ólat jelentő akol főnév -i képzős változatából ered. Hajdan állítólag hatalmas sertésakol állt a község helyén, s az később így kapta meg nevét. A település hajdan az Akly és a Perényi család birtokát is képezte. Egykor a faluhoz tartozott, mára viszont önálló településsé nőtt szomszédja, Aklihegy. A Gyulai-hegy oldalán fekvő település (nevét Akli és hegyi fekvése után kapta) Aklihoz hasonlóan magyar lakosságú. A többi „eldugott” településhez hasonlóan számos szokást, hagyományt, mesterséget megőrzött a múltból.

Az Óév temetése

Az év első napján istentiszteletet tartottak, amely után megkezdődött az újévi köszöntgetés. Az emberek felkeresték szüleiket, családtagjaikat, akik terített asztallal várták őket. Énekkel, jókívánságokkal köszöntötték szeretteiket: „Közeleg az Óesztendő, közeleg a vége,/még néhány perc, s kezdődik az Óév temetése./Sok ember a távozását eddig nem siratta,/ma is vígan vigadoznak lakomákat csapva./Vad mulatságok helyétől álljunk halkan félre,/Bibliánk fénye mellett tekintsünk az égre,/arra kérve a teremtőt, mélyen térdet hajtva,/adja meg a kenyerünket úgy, mint eddig adta./És az ember, aki vakon rohan a vesztébe,/találjon rá az új évben Isten ösvényére.”

A hiedelem szerint az év első napján nem volt szabad semmit kiadni a házból, főleg pénzt nem, mert máskülönben egész évben költekeztek volna.

A gémes kút is segít

A falu reformátusok lakta közösségében számos húsvéthoz kötődő szokás élt, s maradt fenn igen sokáig. A legények összeálltak ketten-hárman, s húsvét másod- vagy harmadnapján elindultak, hogy felkeressék a lányos házakat. A locsolásért két, hagymahéjban főzött és megfestett piros tojást kaptak. Locsolkodtak a legények vízzel is. Nem is volt nehéz dolguk, hisz a múlt század elején még minden udvaron gémes kút állt. Akadt azért bátor lány is bőven, s ha jó idő volt, egymást borították nyakon egy-egy vödör vízzel a fiúk és a lányok.

A legkisebbek a következő verssel (is) jártak locsolkodni: „Én kis múzsa, gyenge rózsa/nem járok még iskolába,/mégis tudom ezt a rigmust,/feltámadt a Jézus Krisztus!”

Szabad az Istent dicsérni?

A karácsonyt nagy készülődés előzte meg. Az elmaradhatatlan karácsonyi étek a kalács volt. Az első világháborút követően vált szokássá a kántálás. A gyerekek minden ház ablaka előtt megálltak, engedelmet kértek, s ha kaptak, énekkel dicsérték az Istent. Leggyakrabban az Istennek szent angyala vagy a Krisztus Urunknak áldott születésén című dalt énekelték. A felnőttek a szomszédokat, rokonokat kántálták meg.

Egy karácsonyi köszöntő: „Jézus Betlehemben, mikor földre jött,/egy kincset hozott: békét, örömöt./Lehozta hozzánk a Mennynek kincseit,/melyhez hasonló nem volt, s nem is lesz itt./Mind boldog, aki őt befogadta már,/mikor kopogtatott szíve ajtaján./Jézussal új élet költözött oda,/s lelki fény, mit vihar el nem ért soha!/Testvér: itt a földön nincsen jobb barát,/tárd ki hát előtte szíved ajtaját!/Ne félj, nem bánod meg soha tettedet,/hiszen ajándékul hozza üdvödet.”

A libapiactól a lócáig

A fiatal fiúk és lányok legfőbb találkahelye a bál volt. Azon kívül a kisebbek az utcán, vagy a falu közepén lévő tágas téren, a libapiacon gyűltek össze szürkület után. Gyakran megteltek fiatalokkal a házak kapuja előtt lévő lócák is. A legények, felnőtt férfiak citeráztak, a serdülő fiúk, lányok táncoltak (vagy épp csak táncolni tanultak).

Udvarolni csapatostul jártak a legények. Erre az őszi időszak volt a legalkalmasabb, mert ekkor folyt a legtöbb társas munka (napraforgócséplés, tengeritörés, tengerihántás stb.).

Áron bácsi seprűje

A 92 esztendős Bocskor Áron seprűkötéssel foglalkozik.

– Tíz éve kezdtem el seprűt kötni. Vetek a barázdába, a vetemény közé cirkot, utána betakarítom, kiszárítom, és télen elkezdek kötözgetni. De csak kézzel. Lécekből készítek hozzájuk nyelet is. Tízet meg tudok csinálni egy nap. És meg is veszik, mert az Áron bácsi seprűje nem hull szét. Igaz, hogy keveset termelek, de azt megcsinálom jól!

De nem a seprűkötés az egyetlen dolog, ami kitölti Áron bácsi napjait. Évek óta foglalkozik ugyanis Akli történetével, s mindennapjaival is. Több vaskos mappára való anyagot gyűjtött már össze, amelyek régi iratokat tartalmaznak, falutörténettel, a falu lakosságának mindennapjaival, leszármazási adataival (1809-től kezdve), a falu egykori berendezkedésével kapcsolatosak, számos verset, ünnepi köszöntőt, betlehemes játékot tartalmaznak. S mindezt azért, mert, ahogy azt erre vonatkozó kérdésemre felesége rávágta: „Csinálja, mert nincs egyéb dolga.” (A cikkünk elején közölt ünnepekkel kapcsolatos információk Áron bácsi gyűjtéséből származnak.)

Díjnyertes pokróc

Kis Magdolnának hagyományőrző hobbija van – pokrócot sző.

– Harminc éve foglalkozom már szövéssel. Nagynénémtől tanultam. Már gyerekkoromban is kapaszkodtam az ilyesmihez, s ma is nagyon szeretem csinálni, pedig már nincs akkora igény rá, mint régen. A szövéshez szükséges dolgokat vagy megveszem, vagy régi, kidobott ruhaneműket, pulóvereket bontok szét. Van, hogy megtetszik valami, s azt szövöm meg, vagy magamtól találom ki a mintát. Szövés előtt persze lerajzolom, hogy is fog kinézni. Igyekszem a színeket is úgy rakni, hogy illjenek egymáshoz. Még mostanában is szoktam szőni megrendelésre. Igaz, hogy a megvetés, beszedés, az összerakás, a szövés elindítása nehéz, és segítség nélkül nem is tudom megcsinálni, de nem jelent problémát számomra, hisz szeretek ezzel foglalkozni.

Kis Magdolna egyik pokróca a közelmúltban első helyezést ért el egy mesterségeket bemutató versenyen.

120 virág cérnából

Az Aklihegyen élő Kovács Katalin ideje jelentős részében horgol. Mint elmondta, ez számára hobbi, de az általa készített apróságokat, ruhaneműket előszeretettel vásárolják is a környékbeliek.

– Azóta foglalkozom kötéssel, horgolással, amióta csak az eszemet tudom. Édesanyám, nagymamám, sőt dédnagymamám is szerettek horgolni, édesanyám pedig folyamatosan kötött, horgolt ruhát, kalapot, pulóvert. Amikor hazamentem az iskolából, mindig leültem mellé és figyeltem, ahogy dolgozik. Így lestem el 1-2 dolgot tőle. Rám ragadt. De komolyabban csak négy évvel ezelőtt kezdtem el horgolni. Balesetet szenvedtem, amiben megsérült a gerincem. Horgolni viszont fekve, vagy a fotelnek dőlve is lehet. Azóta többek között pulóvereket, ruhaneműket, kis tálakat, tyúkokat horgolok. Még nem volt olyan, hogy ne tudtam volna megcsinálni, amit kértek tőlem. Az eddigi legnehezebb munkám egy női felsőrész volt. 120 virágot horgoltam meg, s abból raktam össze. A házimunkától függően délelőtt is van időm horgolni, s szinte egész délután is. Tévénézés, rádióhallgatás közben is ezt csinálom. Ez a hobbim. Megtanítottam a lányaimat is horgolni. Ma már ők is el tudnak készíteni szinte bármit, csak tanácsért fordulnak néha hozzám esetleg. Mostanában egyre nagyobb a kereslet a horgolt holmikra. Divatba jött.

Megváltozott vőfélyszakma

– 1975 januárjában vezettem az első lakodalmamat – mesélte az aklihegyi Molnár Bálint, egykori vőfély. – Nagybátyám, Molnár Lajos fiatal korától vőfélykedett. Tőle írtam át a vőfélyverseket. Főleg ide, a környékre hívtak lakodalmakra, de voltam Tiszapéterfalván és Tiszaújlakon is. Úgy 10 évvel ezelőtt maradt abba. A fiatalság már mást óhajt, újat, nem a régi vőfélyverseket. És a vőfélykedés is másként megy, mint régen.

– Mi volt a dolga annak idején a vőfélynek?

– A lakodalom előtti napon, pénteken jártunk hívogatni. A pártól kaptunk egy listát, meghívtuk másnapra az embereket, akik cserébe tojást adtak. Ki mennyit. Azokat a hívogatás után elvittük a lakodalmas házhoz. A vőfély dolga az volt, hogy a lakodalmon szórakoztassa a vendégeket, részt vegyen a vacsora felszolgálásában, elmondjon minden fogáshoz egy-egy veret, s vacsora közben is szórakoztassa a népet. A munkám éjfél után, a menyasszonytánccal ért véget.

Önmagában már az is örvendetes, hogy sokan vannak e két kis településen, akik valamilyen hagyományőrző tevékenységgel foglalkoznak, s az, hogy többen közülük mindezt hobbiból űzik, még több okot ad az örömre. Hisz ha valaki szívvel, lélekkel csinál valamit, az mindig hasznos marad, s remélhetőleg jó sokáig meg is marad. Akli és Aklihegy lakóinak tehát további hasznos időtöltést, s még több hagyományőrző hobbit kívánunk!

Akinek van kiegészítenivalója Öregakli vagy Aklihegy múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

1007 17.12.2013 - 17:54