Salánki hímes tojások a Muravidéken

 

2005pA Szlovén Néprajzi Múzeumban kedden megnyitották a Magyar hímes tojások a Muravidéken című kiállítást, melyen a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület  jóvoltából az érdeklődők megtekinthetik a hagyományos salánki hímeseket is, melyeket különleges viaszos technikával készített Ádám Ida, az egykori Ugocsa megyében lévő Salánkon. 

 

A kárpátaljai hímes tojások mellett a kiállítást gazdagítják még a Muravidékről, Erdélyből, valamint Magyarországról a Dunántúlról, a Sárközből és Zala megyéből érkező tojások.

A kiállítást, mely a kulturális örökség európai évének jegyében jött létre, a Szlovén Néprajzi Múzeum igazgatója, Tanja Roženbergar nyitotta meg. Az egybegyűlteket üdvözölte Szilágyiné Bátorfi Edit, Magyarország ljubljanai nagykövete is, aki elmondta, hogy a kiállítás közelebb hozta a Muravidéket a ljubljanaiakhoz. Car Anna, a Dobronaki MÖNK elnöke pedig örömét fejezte ki, hogy az önkormányzat és a kultúregylet együttműködésével létrejöhetett a kiállítás, hiszen Ljubljanába olyan örökséget, hagyományt hoztak el, melynek Dobronakon már 130 éves múltja van. A vitrinekben elhelyezett dobronaki hímesek tojásokról Berden Ana mondott rövid ismertetőt. A kiállítás április 8-ig tekinthető meg.

 

DSC_3848 DSC_3856 DSC_3845 DSC_3808 DSC_3800 329039 329037 329038

203 28.03.2018 - 18:49