Nemzetpolitikai szabadegyetem Lakiteleken

Augusztus 7. és 10. között a Lakiteleki Népfőiskolán szervezte meg Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetemét a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Nemzeti Fórum, melyen a külhoni és az anyaországi magyarságot egyaránt érintő témák és a népfőiskola értékfeltáró munkája kapott hangsúlyt. A szabadegyetemen Molnár Eleonóra, a Kárpátaljai Népfőiskola Egyesület vezetője és az egyesület 5 kutatója is részt vett.

A Lakitelek20729264_10211792665549980_8629801795634462332_ni Népfőiskola az elmúlt három esztendőben 18 értékfeltáró kollégium munkáját koordinálta, köztük a Kárpátalja majd’ egészét felölelő Ungi, Beregi, Ugocsai és Máramarosi Kollégiumot. Ez év tavaszán újabb három vidéken indult meg az értékfeltáró munka, és a sorozat ezekkel még korántsem ér a végéhez. A szabadegyetemen a Garam-mente, a Hegyköz, Kárpátalja, Komárom-Nagymegyer, Moldva, Muravidék, Nyugat-Bácska, Őrvidék, Torockó és Zenta kollégiumok videóösszefoglalóit tekintették meg a résztvevők, melyek nemcsak a kutatók páratlan fontosságú munkájáról, de a magyar kultúra és szokásvilág színes voltáról is tanúskodtak. A kutatói kollégiumok eredményeivel való ismerkedést követően műhelymunka következett, melyen az értékes emberekről, közösségekről, az értékeinket fenyegető veszélyekről és az értékeinkben rejlő lehetőségekről osztották meg gondolataikat a résztvevők.

A műhelymunkát követő nemzetpolitikai fórumon kormánytisztviselők, országos intézmények vezetői tartottak gondolatébresztő előadásokat a szabadegyetemen jelenlévők számára. Jelen volt többek között Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos az elmúlt időszak oktatásügyi, kulturális és gazdasági fejlesztéseit összegezte. Kárpátalján a magyarság szempontjából nagy jelentőséggel bír pl. a Rahón átadott első Magyar Ház, ill. a Hagyományok Házának első külhoni szervezete is Kárpátalján indult el. Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára előadásában az egyházak és az általuk képviselt közösségszervező erő fontosságát hangsúlyozta. Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta a kollégiumok munkáját, ez pedig jelzi, hogy Magyarország a külhoni ügyekért is felelősséget vállal. V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár előadásában hangsúlyozta: „a hagyomány csak élő lehet, máskülönben az csak relikvia.” A fórumok házigazdája természetesen Lezsák Sándor, a népfőiskola alapítója, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt.

A szabadegyetem három estéjét Fantoly Gyula nívódíjas koreográfus, a Népművészet mestere és Lezsákné Sütő Gabriella vezette táncház zárta. A szabadegyetem vendégei voltak a Duna Televízió honismereti sorozata, a Hazajáró szerkesztői és a CREDO kárpátaljai verséneklő együttes.

Fotók: Lakiteleki Népfőiskola

288 15.08.2017 - 11:40