A ma is élő hagyományok hazája (Salánk)

Polin-Elek-egy-Salankon-talalhato-kozteri-alkotasa--(1)Annak, aki érdeklődik a régi magyar hagyományok iránt, s szívén viseli azok ápolását, megóvását, továbbadását, mindenképp érdemes ellátogatnia a Nagyszőlősi járás e tekintetben legdicsérendőbb településére, Salánkra, ahol számtalan olyan régi mesterség, szokás, hagyomány él, amely másutt rég kihalt, vagy épp már nem is tudják, mi fán terem.

salank-kesz-barnusKét elszánt hagyományőrző

A salánki Kész házaspár, Rita és Barnabás neve szinte mindig felmerül, ha hagyományőrzésről, hagyományőrző rendezvényről, táborról, eseményről van szó. Mindketten a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanáraként dolgoznak, s igyekeznek mindent megtenni azért, hogy őseink hagyatéka ne merülhessen feledésbe.

– Eleve hagyományőrző közegben nőttem fel – mesélte Rita. – Nevetlenfaluban születtem, egy olyan közösségben, amely ha nem is a XX. század elején megszokott módon, de sok mindent megtartott. Láttam máléhántást, rendszeresen volt lekvárfőzés, nagymamám még sütött kemencében kenyeret, a faluban még akadt szalmával fedett ház, részt vettem hagyományos lakodalmakon is. Ebben nőttem fel, ezt tartottam természetesnek, s nem is gondoltam, hogy ez lehet másképp. Aztán felvételt nyertem az ungvári egyetem magyar szakára. Fodó Sándor tanította nekünk a folklórt. Az előadásai olyan magával ragadóak voltak, hogy bele is szerettem ebbe a tantárgyba. Később az évfolyammunkáimhoz, szakdolgozatomhoz is néprajzi témát választottam. Nagyon élveztem Horváth Katalin nyelvjárásóráit is, és aktívan gyűjtöttem is már akkor. Az egyetem után Salánkra jöttem férjhez, amely még talán több hagyományt megőrzött, mint Nevetlenfalu. Olyan hagyományokkal, különlegességekkel találkoztam itt, amelyeket addig nem is ismertem. A helyi iskolában kezdtem el dolgozni, s munkámban nagy hangsúlyt fektettem a hagyományőrzésre. Gyönyörű, archaikus, egész szövegében megmaradt betlehemes játékra akadtam itt, de sok érdekes dolgot találtam tárgyi kultúra szempontjából is. Mindez itt hevert a lábaimnál, s úgy éreztem, tennem is kell vele valamit. Ezért felvételiztem a Debreceni Egyetem doktori iskolájába néprajz szakra. Tovább folytattam a kutatást az egyetemen megkezdett népi gyógyászat irányban, és azóta a néprajz különböző szegmenseit kutatom. A népi gyógyászatban felfedeztem egy különleges réteget, az archaikus imát. Ennek gyűjtését nagyon fontosnak tartom. Közben a főiskolán előadói munkám mellett vállaltam, hogy segítek minden olyan esemény, rendezvény megszervezésében, amely a néprajzhoz, néphagyományokhoz kapcsolódik.

– A hagyományőrzésnek is van százféle fajtája, mint például az, ami Magyarországon és Nyugaton nagy divat lett, de itt, Kárpátalján, rajtam, a családomon és néhány barátomon kívül nem sokan foglalkoznak vele, az ún. katonai vagy történelmi hagyományőrzés – mondta el Barnabás. – Ez abból áll, hogy elkészítjük a különböző korok viseletének, fegyvereinek a mását, eljátsszuk valamelyik kor csatáját, ütközetét, vagy egyszerűen beleéljük magunkat e korok hétköznapjaiba. Ehhez kapcsolódik a jurtatábor, vagyis a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor is, amelyben leginkább a honfoglalás és a kalandozások korával foglalkozunk, a nomád, ősmagyar életmódot próbáljuk rekonstruálni: a résztvevők a magyarországi és helyi mesterekkel elkészítik a X–XI. századi magyar viselet mását, tarsolylemezeket, különböző eszközöket készítenek bőrből, lovagolnak, íjászkodnak. Íjászkört is vezetek. Ennek ötlete közel két évtizeddel ezelőtt született meg. A tiszakeresztúri Mándy Gyulával kezdtük el az íjászatot. Rengeteget olvastam, utánanéztem a témának a szakirodalomban, s mi is elkészítettük a korabeli fegyverek mását, reflexíjakat. Nagyon sokféle tevékenység tehát az, amiben próbálunk otthon lenni, s népszerűsíteni Kárpátalján. Ebbe a főiskola diákjait is be tudom vonni. Örülök, hogy egyre többen érdeklődnek a hagyományok iránt, főként diákok. De foglalkozom a néprajz egyéb részeivel is. Főképp Salánkkal és a környező településekkel, ezek viseletével, hagyományos építkezésével, temetkezési kultúrájával, kismesterségeivel.

Kész Barnabás mindezek mellett pedig szerkesztői munkáiról is ismert. Történelmi, földrajzi könyvek összeállításában szokott segédkezni, s a vaskos, színes, Magyarországon megjelenő kiadványoknál sokkal büszkébb akkor, amikor, ha szerényebb terjedelemben, külalakban, de itt jelenik meg valami, aminek megszületésében ő is részt vett, s amelyek később iskolákba, könyvtárakba is eljutnak.

A parasztok és a paraszti mindennapok festője

A település egyik legismertebb szülötte Harangozó Miklós festőművész. Festményei hazai és magyarországi képtárakban, s külföldi magángyűjtőknél is megtalálhatóak.

– Itt születtem, Salánkon, 1937-ben. Tizenöt éves korom körül kezdtem el járni Kutlán István fancsikai festőhöz. Ő tanítgatott festéssel kapcsolatos dolgokra. Mellette gyakoroltam, ő adott feladatokat is, hogy mit fessek. Két-három évig jártam hozzá. Akkoriban leginkább tájképeket festettem. De sokat tanultam más kárpátaljai festőktől is, például Soltész Zoltántól vagy Koczka Andrástól. Néhány évig én is tanítottam rajzot, festészetet itt, Salánkon iskolásoknak. Több kiállításom is volt Magyarországon és Ukrajnában. Leginkább parasztokat szerettem festeni, ebben találtam kedvem.

Örökölte, továbbadja

Salánk kézművesei közül mindenképp kiemelendő Kalanics Éva, aki műveli és tanítja is a különböző kézműves technikákat.

Kalanics Eva– Már gyerekkorom óta foglalkozom kézművességgel. Örököltem, hiszen édesanyámnak nagyon jó kézügyessége, esztétikai érzéke volt. Gyöngyözéssel, népi motívumok, munkák gyöngybe való átültetésével, csuhézással foglalkoztam leginkább, s tíz-tizenkét éve gyerekeket is tanítok, hagyományőrző szakkört és iskolamúzeumot is vezetek. Nagyobb egyházi, közösségi ünnepekre készülve természetes alapanyagokból készítünk ajtódíszeket, csuhéból megalkotjuk a Szent családot, betlehemezünk, tojást hímezünk. Évek óta részt veszünk a jurtatábor kézműves részében, ahol a csuhézást, gyöngyözést, rongybabakészítést tanítjuk. Kijárunk rendezvényekre is néha, s több alkalommal voltam már különböző táborokban és fesztiválokon is kézműveskedni. A hagyományőrző szakkör tagjaival heti két alkalommal találkozunk. Nemcsak elmélettel, hanem gyakorlattal is foglalkozunk.

– Miért tartja fontosnak, hogy már kicsi korban találkozzanak a gyerekek a kézműveskedéssel, hagyományokkal?

– Tapasztalatból mondom, hogy a gyerekek és a felnőttek is hamarabb megnyílnak, ha gyakorlati foglalkozásokon vagyunk. Jobban előtörnek így a régi emlékek: „Nagyszüleimnél is láttam ilyet!”, „Én is csináltam régen ilyet!”. Sokkal könnyebben kommunikálnak felém és egymás felé is, generációkat átívelve. S ez fontos, hisz hajdan a nagyszülő átadta tudását a fiatalabb nemzedékeknek. De a Nyugat betört hozzánk is, s a tévé, az internet elveszi tőlünk a gyerekeket. És a szülőknek sincs annyi idejük. Szakkörön viszont előbb becsábítom őket a könyvtárba, ahonnan esetleg már egy könyvvel térnek majd haza, s kötetlenül tudunk beszélgetni, el tudom magyarázni nekik a XXI. század hátulütőit. Beszélgetéseink során sokszor tapasztalom, hogy a gyerekek jobban ismerik Magyarországot, mint Kárpátalját. A szakkör nem egy tanóra, így el tudom nekik magyarázni, vagy épp jobban kiemelni a témában szülőföldünket. S ha közben készítenek is valamit, az motiválja is őket az új elméleti ismeretek megtanulására. Otthon aztán megmutatják például a rongybabát, amit készítettek, s az anyuka, nagymama elmeséli, hogy annak idején ő is csinált ilyet. Ekkor elkezdődik egy folyamat: újra kommunikálnak egymással a generációk. A gyerekek szeretik ezt, ez a lényeg. Sok esélyt, lehetőséget látok bennük.

a-ket-kesz-geza-bodnarmester-1A bodnárcsalád

Salánkon ma is számos aktív bodnármester él és dolgozik. Ilyen az idősebb és az ifjabb Kész Géza is.

– Édesapámtól kezdtem el tanulni ezt a mesterséget, miután leszereltem – meséli az idősebb Kész Géza. – Eleinte nem nagyon ment a hordó munka, ezért átálltam másra. Aztán, amikor a Szovjetunió már széthullni látszott, elkezdtem kis virágdézsák készítésével foglalkozni. Utána beálltam kisiparosnak és most is dolgozunk.

Ahogy azt apától és fiától megtudtam, a hordóhoz szükséges fát télen szerzik be. Teljesen kimunkálják dongának, s azután folytatják vele a munkát, hogy teljesen kiszáradt. Az anyagot pedig úgy készletezik, hogy mindig legyen száraz fa, amivel dolgozhatnak.

Az ifjabb Kész Géza is leszerelése óta, közel 20 éve űzi apja mellett ezt a mesterséget. „Nem könnyű a hordókészítésben semmi, még úgy sem, hogy sok dolog már gépesítve van. Így is marad bőven, amit kézzel kell csinálni. Ilyenkor, mikor szezonjuk van, szeptember–október folyamán foglalkozunk boroshordókkal. De egész évben van mit csinálni. Télen elsősorban az anyagbeszerzés és előkészítés folyik. Emellett kisebb szuvenírhordókat is készítünk. A legkisebb hordótól a 2000 literes kádig sok mindennel foglalkozunk.”

Margaréta, napraforgó, ibolya

Jana Ida kézimunkák és húsvéti, hímzett tojások készítése terén is ismert Salánkon. Mint elmondta, leginkább virágmintákkal, margarétákkal, napraforgókkal, ibolyákkal szeret foglalkozni, dolgozni. Több mint két évtizede kézműveskedik, igaz, már gyerekkorában sem volt ismeretlen számára az ilyesmi. „Gyakorlat teszi a mestert” – nyilatkozta.

A monumentalista fafaragó

Salánk, a környék, s talán Kárpátalja egyik legnevesebb szobrász-fafaragója Pólin Elek. Munkái külföldön is ismertek és megtalálhatók, de több alkotása díszíti faluja utcáit, udvarát is.

Polin-Elek-Adammal-es-Evaval-(1)– Kisgyerekkorom óta foglalkozom faragással. Sokat jártam az öreg Pénzeshez. Ő kerékgyártó volt, sok dolgot tőle lestem el. Később az Ungvári Művészeti Szakközépiskolában tanultam. 1977-ben fejeztem be fafaragó-szobrász szakirányban. Sokat faragtunk együtt testvéremmel, Bélával. Kezdetben szuvenírezgettünk is, de én igazából akkor is inkább tervezgettem. Akkoriban még szinte mindent kézzel csináltunk, nem volt még annyiféle gép, mint most. Nem is tudnám megmondani, hány alkotásom született eddig, hiszen fából már szinte mindent készítettem. Sokat jártunk alkotótáborokba is. Nagyon sokat faragtam Magyarországra, de itt, Salánkon is sok munkám látható. Szerintem nincs is még egy olyan falu Kárpátalján, amelyikben ilyen sok szobor, faragás lenne. Büszke is vagyok mindenre, amit eddig készítettem. Mindegyik az enyém, mindegyikért megszenvedtem, és mindegyiket szeretem is. A mai napig sem tudom kiválasztani, hogy melyik a legszebb, legjobb. Mindegyik tetszik nekem, és az a jó, hogy másoknak is. Soha nem volt még olyan, hogy ne vittek volna el valamit azért, mert nem jól sikerült.

– Honnan szerzi be az alapanyagot?

– A fát vagy rendeljük, vagy a környékbeli erdőkből szerezzük be. A fával nincs gond, inkább a fafaragóval. Kevesen vagyunk. A fát előbb leháncsoljuk, utána már csak faragni kell, mert amit akarunk, az ott van benne, csak ki kell faragni. Addig piszkáljuk, faragjuk, amíg ki nem jön belőle egy szobor, vagy épp egy asztal, szék, kishordó, ami épp kell. Ha megrendelésre faragok, akkor előbb megrajzolom, amit kérnek, megmutatom, pontosítunk rajta. Utána már megy minden magától. A rajzolás, tervezés e legnehezebb, de mire 10-20 alkalommal átrajzolod, kiradírozod, addigra úgy megmarad a fejedben, hogy szinte rá sem kell nézni a rajzra, csak faragni. Jómagam monumentalista vagyok. És igyekszem tudásomhoz mérten mindig a maximumra törekedni. Mindent beleteszek a fába, amit csak tudok.

Pólin Elek a fafaragás mellett méhészkedéssel és borászkodással is foglalkozik, a hobbinál jóval magasabb szinten. Mint elmondta, jelenleg 60-70 méhcsaládja és testvérével közösen egy hektár szőlője is van. Az általuk készített borokkal már több alkalommal is értek el jó eredményeket különböző borfesztiválokon. Ilyen egy sokoldalú ember!

A salánkiak tehát mindenképp szerencsésnek mondhatják magukat azért, hogy – talán a falu eldugottsága miatt – ilyen sok mesterség, hagyomány fennmaradt falujukban. Reméljük, mindezek még sok-sok éven keresztül átadódnak majd a szülőktől, nagyszülőktől a gyermekeknek, hogy mindig legyenek Salánkon jó hagyományőrzők, jó mesteremberek.

Akinek van kiegészítenivalója Salánk múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

 

2275 17.11.2013 - 01:20