Egy darabka Szatmár (Nagypalád)

nagypaladireformatustemplom2Fertősalmás és Tisza­pé­terfalva között helyezkedik el a Nagyszőlősi járás egy „oda nem illő” faluja, Nagypalád. A falu nevének első írásos említései még az 1400-as évek elejéről származnak. A Nagyszőlősi járás nagy része a történelmi Ugocsa megye területéből lett kialakítva. Nagypalád azonban kilóg a sorból, hisz az hajdan Szatmár megyéhez tartozott. Beékelődve tehát az ugocsai falvak közé, van egy kis szatmári falu is a járás területén, melynek legnagyobb részt református közössége a mai napig is sok hagyományt, emléket, szokást őriz.

Kalács, bor, bürök levél

A hagyományos karácsonyi ételek a túrós, lekváros, mákos, diós kalács, a leves, a főtt hús és a töltött káposzta volt. Kántálni karácsony este indultak a fiúk: a kisebb csoportok 8-10, a nagyobbak akár 20 főből is álltak. Leginkább egyházi énekeket, „csinált” énekeket (műdalokat) énekeltek. Minden ház ablaka előtt felcsendültek a Boldog karácsonyt érjenek e ház lakosai, Krisztus Urunknak áldott születése, Az Istennek Szent angyala, Feljött már a csillag kezdetű dalok. A kántálókat borral kínálták: a fiúk leültek vagy körbe álltak, s egymás után itták a félliteres üvegbe töltött bort. Miután az üveg körbe ért, énekeltek még egy dalt, aztán újra indult a kör.

Húsvétkor fiúk a locsolásért hímes tojást kaptak. Ezt leggyakrabban egyszerű hagymahéjjal festették meg, de gyakran különböző, jellegzetes formájú leveleket (pl. büröklevelet) is rátettek a tojásra, harisnyát húztak rá, s úgy főzték meg. A levél alakja így megmaradt a tojáson. De viasszal is írták a tojásokat.

Jeles napnak számított pünkösd, vagyis Krisztus mennybemenetelének ünnepe is. A hívek az ünnep ideje alatt naponta többször is elmentek a templomba. Az ünnephez kötődő jellegzetes étel nem volt. Általában levest, töltött káposztát főztek.

A paládiakra nem volt jellemző a különböző babonákban, rontásokban való hit. Igaz ugyan, hogy ha valakinek például jól sikerült a pásztorkodás, megesett, hogy ráfogták, hogy „ért hozzá”, s ha egy gyerek nagyon sírt, volt, aki úgy gondolta, „megverődött”, de ez csak a lakosság kis részénél volt így.

A-falumúzeumban-(32)A lánykérés hajdan a lehető legegyszerűbb körülmények közt folyt, hisz előfordult, hogy csak egy tarkatortát sütöttek a kérőre. Később viszont egyre nagyobb lett a készülődés, az ellátás. Az eseményen a vőlegény a kapuban, ajtóban várakozott, míg szülei, esetleg keresztszülei meg nem kérték a menyasszonynak valót szüleitől. Az esküvőt, persze, már jóval nagyobb készülődés előzte meg. A szertartás után megkínálták a vendégeket, megvacsoráztak, majd mindenki fogta a maga párját és a násznép átvonult a mulatóba.

A fonás, dörzsölés, tollfosztás közösségben, kalákában folyt. Az este 10-11 óráig tartó dörzsölőkben a Sugár magas, jaj, de magas a nyárfa teteje kezdetű dalt énekelték. A fiúk a fonóban persze leseltek. Ha a lány nem akart csókot adni megszerzett orsójáért cserébe, akkor a lányok üres kézzel mentek haza, mert ami már az orsón volt, az a kerítésre kötözve végezte. A munka végén, mikor a segítők hazafelé indultak, főtt máléval, aszalt vadkörtével kínálták őket.

Élt a farsangolás szokása is. Az elmaszkírozott farsangolókat sokszor saját családtagjaik sem ismerték fel. A csapat tagjai megcsipkedték a lányokat, majd, miután megkínálták őket, továbbálltak. Szintén nagy társaságban folyt a lekvárfőzés is. Az összegyűlt fiatalok hajnalig játszottak, daloltak.

Egy dal, amit akkor énekeltek a lányok, ha szeretőjük elhagyta őket: „Ha kimegyek a temető mély árkába,/ ráborulok édesanyám sírhalmára./ Kelj fel, anyám, kelj fel, kelj fel a sírodból,/ nézd meg mi lett egyetlenegy leányodból.”

Peterák, cinkő, kara­man­kó, egres

Néhány kedvelt paládi étel:

Peterák: nem jeles eseményhez, ünnephez kötődő étel. Rizsből, apróra vágott húsból áll, amit zöldséglevelekkel, petrezselyemmel, borssal, különböző fűszerekkel ízesítettek, majd tojáshéjba töltöttek.

Cinkő: lisztből főzött, sűrű puliszka-, tokányféle étel.

Karamankó: kenyérsütés közben készítették. A kovászhoz lisztet, vizet, sót, tojást tettek, félkeményre gyúrták. Miután a kenyeret bevetették a kemencébe, a karamankót 2-3 darabra vágták, csavarva rárakták a bevető lapátra és kemencébe tették. Evés előtt felvagdosták, zsírral, tejfellel vagy túróval leöntötték, és úgy fogyasztották.

Egres: zöld szemű szőlőből készült leves. Nagy szemű, de még nem nagyon magvas szőlő kellett hozzá.

A makettől a vasecsetig

A Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskolában jelentős tárgyi anyaggal rendelkező falumúzeum működik. A tárlat anyagának egyik legnagyobb részét a kender megmunkálásához, a szövéshez, fonáshoz használt eszközök képezik. De találhatóak itt régi paraszti bútordarabok, bölcsők, különböző bibliai igékkel díszített falvédők, szénás szekér, kosarak, különböző ruhadarabok, konyhai eszközök, edények, berendezési és használati tárgyak is. A tárlat talán legértékesebb darabjait azok a makettek képezik, amelyeket a 90-es évek végén budapesti mérnöknövendékek készítettek, miután felmérték a régi parasztházakat s a hozzájuk tartozó melléképületeket. Ezek közül, sajnos, ma már sok csak makett alakjában létezik, mert a 2001-es árvíz elpusztította azokat. A múzeum minden egyes darabja a nép eszéről, leleményességéről és szépérzékéről árulkodik.

A nagypaládi cigányprímás

Muszka Kálmán a környék egyik leghíresebb és legelismertebb cigányprímása. Hajdan a Nagypaládi Cigányzenekar tagja volt.

Muszka-Kálmán-cigányprímás-(2)– Több mint 50 évvel ezelőtt, 12 éves koromban kezdtem el zenélni. Zeneiskolában sosem tanultam, csak zenészektől. Erdélyben, Kijevben, Moszkvában, Budapesten is jártam, több helyen, itthon is, felvételt is készítettek arról, ahogy zenélek. Ungváron, amikor megnyílt a televízió, mi, a Nagypaládi Cigányzenekar muzsikáltunk benne legelőször. Lakodalmakat is vittünk. Ha foglaltak voltunk, heteket is képesek voltak várni ránk, hogy mi muzsikáljunk. De bálokon, ifjúsági esteken, szüreti, szilveszteri bálokon is zenéltünk itt és Almáson is. Nemcsak népzenét, hanem magyar nótákat, csárdásokat, keringőket, mindenféle táncokat el tudtunk zenélni. Ezeket a televízióból tanultuk meg, de vettünk CD-ket, kazettákat is. Igyekeztem, hogy mindent tudjak, hogy ha már prímás lettem, akkor akárhova megyek, bármit kérjenek, le tudjam muzsikálni. Folyton vittek a péterfalvai zeneiskolába tanítani. És még Pál Pisti Szalonnát is tanítottam. Sokfelől jönnek hozzám a mai napig is, ha népdalokról van szó, mert én rengeteget el tudok muzsikálni kotta nélkül is. Ha valaki felkeres, szívesen átadom őket. Ma is járok még zenélni, de az infarktusom óta már csak 2-3 órát.

vinter-borbala-1Kötés, pokrócszövés

Vinter Borbála nem mindennapi kézügyességről tanúskodó kötött holmijairól ismert.

– Nagyon sok mindent kötöttem: pulóvert, szoknyát, terítőt székre, ágyra, televízió alá, mindent, amit csak fel tudtam fogni. Magamtól tanultam meg kötni. Utána hozzájutottam könyvhöz is, abból olvastam ki, hogy hogy kell levenni a szemet, megfordítani, mintákat csinálni. Amikor csak lehetett, kötöttem. Egy tájban annyira felkapták a kötést, hogy másoknak is sokat kötögettem, különböző mintákkal (leveles, pávafarkú), fazonban. Tanítottam az unokáimat is kötni.

smajda-maria-4Nagypaládon ma is többen foglalkoznak pokrócszövéssel. Közülük a legtöbb tudással és tapasztalattal e téren Smajda Mária és sógornője, Szabó Eszter rendelkeznek. Ők nem csupán otthon szőnek, hanem több helyre el is mennek és segítenek elindítani a szövést.

– Olyan 14 éves koromban tanultam meg szőni – mondta el Smajda Mária. – Van hozzá minden gépem, felszerelésem, úgyhogy nem is kell menni máshoz. Legtöbbször egyedül szövök, de néha van, hogy segít valaki, például tekerni. Rendelésre is szoktam készíteni pokrócokat. Egy szál 4 méteres pokróc, ha van, aki segítsen tekerni, 24 óra alatt elkészül. A színeket, mintát magam állítom össze, de minél több színű cérna van, annál szebb a pokróc.

eros-sandor-6Az utolsó paládi patkolókovács

Erős Sándor kovácsmesterséggel foglalkozik már több mint 50 éve. Ő az egyetlen Nagypaládon, aki még foglalkozik patkolással.

– 1956-ban, 16 éves koromban kerültem be a kovácsműhelybe. Egy Virág Miklós nevű öreg mester vett magához, ő tanított. Később a magam mestere lettem, és tanítottam másokat is. Patkót csináltunk, szekeret javítottunk, mindent megcsináltunk, ami a kolhozban kellhetett. Akkoriban természetes, régi kovácsszerszámok voltak, amik ma is megvannak nekem. A vasalófelszerelést például a mai napig használom. A többi már kiment a divatból, mert minden gépesítve van. Régen például forrasztottuk a vasat. Ha valamit össze akartunk adni, akkor a tűzbe tettük, felhevítettük, és mikor olvadt már a vas, egymásra tettük, összeolvasztottuk. Az annyit tett, mint manapság az összehegesztés. Mert akkoriban hegesztő nem volt, a fúrót is kézzel hajtottuk, nem villannyal ment. Miután feloszlott a kolhoz, megvettem a műhelyt. A nagy dolgokat ott csinálom, de van itthon is egy kis precíz műhelyem. De itthon csak kis munkákat végzek. Készítettem szerszámokat, egyszerű kerítéseket, kis cifraságokat, gazdasági eszközöket. Régen például nagyon sokat kellett rádolgozni a ráfos szekerekre. Nem is tudnám megmondani hirtelen, hogy hány darabból állt egy szekér. Ezek a mai, műkerekes szekerek egyszerűek, mint a pofon. A kovácsmunka nehéz munka: tűzzel dolgozni, melegnél lenni, meleg vasat verni. Nem könnyű ez. Sajnos, nem ragaszkodik senki a kovácsmunkához.

Fafaragás, festés, tanítás

Bak Sándor fafaragással foglalkozik. Mint elmondta:

Bak Sándor műhelyében (3)– 20-25 éve foglalkozom faragással. Volt itt Paládon egy jó mester, Bányai József. Iskola után hozzá jártam, ott dolgoztam és tanultam, nem pedig szakiskolában. De munka közben is sok dolgot megtanultam, a magam problémája után. Ajtók és ablakok készítésével foglalkozom egyébként. A faragást csak hobbiszinten művelem. Készítek kis boroshordókat is, de leginkább fegyverekkel (puskatus készítése – a szerk.) foglalkozom: famunka és dekoráció.

Fafaragóként és festőként egyaránt ismert a faluban Erős Károly.

– Ungváron, a Művészeti és Közművelődési Koledzsben tanultam faragni 1994 és ’98 között. Egy időben hagyományőrzés szempontjából tanítottam is az iskolában. Később ugyanezt a helyi művészeti iskolában is megpróbáltam. A gyerekeknek olyan a faragás, mint a rajzolás. Szeretnek kis vésővel, kalapáccsal dolgozni, ütögetni, s ebből a végén kialakul valami. Festeni szintén Ungváron tanultam, s azóta is foglalkozom ezzel. A tájképek, csendéletek állnak legközelebb a szívemhez. A művészeti iskolában 1999 óta tanítom is, 8-13 éves gyerekeknek. A rajzolás alapjaitól indulunk el, aztán meg kialakul, hogy kivel meddig jutunk el.

A néptánc szerelmese

Kricsfalusi Miklós vőfélyként és néptáncosként egyaránt ismert és elismert nem csupán Nagypalád környékén.

– 1994 és ’98 között tanultam Ungváron, a Közművelődési Szakközépiskolában. Közben a Kárpátaljai Állami Néptáncegyüttesben táncoltam. 1998-ban a nevetlenfalui Kosztya Margit vett a szárnyai alá. A nevetlenfalui Aranykalász Néptáncegyütteshez kerültem művészeti vezetőként, egészen 2001-ig. Nagyon örültem ennek a munkának, mert a csoporttal Romániát és Magyarországot is bejártuk. 2001-től aztán a helyi művészeti iskolában dolgoztam táncpedagógusként. Aztán átkerültem Fertősalmásra kultúrházvezetőnek. 2007-ig dolgoztam ott, majd felkeresett Bárány József, a Vári Művészeti Iskolából. Azóta ott tanítok néptáncot gyerekeknek. A legkisebb 6 éves. A néptánc egy külön fogalom. Először megismertetem a a gyerekekkel, hogy mi is a néptánc. Aztán jönnek a különböző népi gyermekjátékok, amelyek kapcsolatban vannak a néptánccal. Vőfélykedéssel pedig három éve foglalkozom. Néhány dolgot, verset Pisák András nótafától tanultam meg, aki Magyarországon elnyerte a Népművészet Mestere címet. Gyönyörű juhászdalokat ismert. De a legtöbb dolgot egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó vőfélykönyvből tanultam meg. Már jóval több, mint 150 esküvőn vettem részt vőfélyként. A vőfély dolga az, hogy odafigyeljen az egész lagzira, a vendégekre, hogy ne unatkozzanak. Ha jó a társaság, a hangulat, akkor én nem szoktam megszakítani a mulatozást. Mert vannak vőfélyek, akik így tesznek. De én nem. Én hagyományosan vezetem a lagzit. A vőfélykedést különben azért csinálom, mert szeretem. Ha valamit nem szeret az ember, de erőlteti, abból nem lesz semmi. A családom után a néptánc a legfontosabb, aztán a vőfélykedés. Ez a három dolog az én nagy szerelmem az életben. Míg bírok, szeretnék vőfélykedni és táncolni, gyerekeket táncra tanítani, hogy minél többet tudjanak meg kultúránkról. Fontosnak tartom, hogy megtanuljanak néptáncolni, mert szerintem ettől szebb dolog talán nincs is az egész világon.

Számos népi mesterség, hagyomány él tehát a mai napig is Nagypaládon. Reméljük, a jó paládi mestereknek mindig lesznek tanítványaik, hogy Szatmár megye ezen idekerült csücskében sokáig virágozzon még a magyar szó és a magyar kultúra.

Akinek van kiegészítenivalója Nagypalád múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

2849 17.11.2013 - 00:51