Beregi szőttes és hímzés

beregi szottes1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez

 

Javaslat a

„Beregi szőttes és hímzés”

 [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez

A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI

 1.  A nemzeti érték megnevezése: Beregi szőttes és hímzés

 2.  A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása

 agrár- és élelmiszergazdaság  egészség és életmód  épített környezet
 ipari és műszaki megoldások x kulturális örökség  sport
 természeti környezet    turizmus és vendéglátás

3.  A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Beregvidék

4.  Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik

 települési  tájegységi  megyei külhoni magyarság

 5.  A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása

A Beregvidéken a korai kézimunkák alapanyagát kenderfonalból szőtték, a későbbieket pamut és kender, majd tisztán pamutfonal alkotta. A kenderfonal nehezen színezhető, ezért a régi vásznakon kevés szín és dísz volt. A kékre és pirosra festett fonalból egyszerű díszítésű  csíkokat szőttek a kendőbe. A XX. század elején megjelent a pamutfonal, ami lehetővé tette a szőttesek szín- és díszvilágának gazdagodását. A mértanias csíkváltozatok mellett kialakult a virágos-szegfűs, rózsás, tulipános, eperleveles, bokros mintázás. A bonyolultabb csíkozás eszközei a szedőtű, a kis- és nagy csíkszedő deszka. A szedett csíkoshoz gyári pamutot használtak. Vidékünkön hagyományosan a szőttesek fehér alapon piros és kék színekkel készültek, ma már a mintákat piros és fekete színnel készítik. Nemcsak a háztartás, a viselet sokféle vászonholmiját, hanem a népi élet ünnepeinek, szertartásos szokásainak – születéstől a halálozásig – különféle tárgyait is díszítették. A díszítésnek mindenütt megvolt a kialakult rendje. A kenyértésztát simacsíkos kendővel takarták le a szakajtóban, de a frissen sült kenyeret már díszesebb mintájú kendővel takarták le. A beregi szőttes motívumkincsét sok-sok nemzedék munkája fejlesztette, gazdagította és tette  rendkívül változatossá. A csillagos motívum mellett kedvelt a farkasnyomos, a Rákóczi, a gránátalmás, a szegfűs, az őszirózsás, a madaras, a tölgyfaleveles-makkos motívum is. Egyedi színvilágot képvisel az Rákóczi (helyesebben rákóci) minta, mely fehér alapon sárga, zöld, piros és fekete színekből tevődik össze. Nevét az Ilosva mellett található Kisrákóc ruszin faluról kapta. A helyi monda szerint viszont a minta  neve állítólag onnan származik,hogy egy ilyen szőttest teritettek arra a kőre, melyen a fejedelem megpihent. Egy másik változat szerint pedig egy ruszin asszony ilyen mintával hímzett inggel ajándékozta meg a Nagyságos fejedelmet, azóta hivják ezt a mintát Rákóczi-mintának. A régi szőtteseket egyszerű motívumok jellemezték, a díszítés sohasem borította be az anyag egész felületét. Minden eladó  sorba került lány kelengyéjében legalább 24 darab, különböző  csíkozású törülközőkendőnek kellett lenni, s ugyanennyi kenyérszakajtó- és tányértörlő kendőnek. Ezenkívül a násznagyoknak, a vőfélynek és a menyasszonyvivő lovaira is díszes kendőket kellett készíteni. Ugyancsak díszesen készítették a komakendőt, hiszen azt mindenki láthatta, amikor ételt vittek a gyermekágyas asszonynak. Az abroszokat két végükön díszítették, ritkán körben; utóbbi esetben felvetéskor engedték be a színes szálakat, s így keletkezett a díszítés. A régi abroszokon, komakendőkön, díszkendőkön, azok a minták maradtak fenn, amelyeket szedett szőttesnek neveznek. Egyébként az első háziszőttesre kivarrt beregi farkasnyomos minta, amelyet Beregújfaluban az 1878-as évben varrtak piros és kék fonállal, ezek közé tartozik

 Nagyberegen a mai napig ápolják a szőttes készítés hagyományait. A helyi iskolában létrehozott szőttes múzeumban megtekinthetők a szövéshez és fonáshoz használatos tárgyak, régi lenvászon alapanyagú szőttesek, melyek között több mint 130 éves darabok is akadnak. A Nagyberegi Középiskolában, 1979-től, Antonikné Polónyi Katalin[1] kezdeményezésére, a fiatalok tanórák keretében sajátíthatják el a szövés-hímzés minden csínját-bínját. A Népművészet Érdemes Mestere a múlt század hatvanas éveiben szervezte meg a helyi kolhoz bázisán a Nagyberegen működő szövő- és hímzőcsoportot, összegyűjtötte és rendszerezte a beregi szőttes és hímzés motívumait. Csoportjában az asszonyok nemcsak szőttek, hanem keresztszemes hímzéseket is készítettek. Így alakult ki az, hogy a nagyberegi asszonyok egy sajátos mintasorozatot hoztak létre. Keresztszemes hímzéssel, saját kezűleg szőtt házivászonra hímeztek. Ezek a minták a vásznon még talán meg sem születtek, de az álmodozó asszony vagy leány fejében már megvolt a nevük. Így teremtődtek meg a kistulipánok álló és dőlt változatai, a szegfű sok-sok formája és neve, a makkos, az őszirózsás, a sokféle madaras és a híres farkasnyomos hímzés. A nagyberegi középiskolában a szövés oktatója Antonyikné Polónyi katalin tanítványa, Prófusz Marianna, országosan elismert szövőnő, sőt Magyarországon megkapta a  Népművészet Ifjú Mestere címet. Rajta kívül igen magas szinten műveli ezt a szakmát a Beregujfaluban élő és munkálkodó Orosz Gizella, a kígyósi Bakó Olga, Baraté Irén, Ohár Katalin, Kovács Ibolya, Mester Irén – valamennyien a Népművészet Mesterei vagy Derceni Viola Érdemes Népi Iparművész.

2008-ban állandó kiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében azzal a céllal, hogy megőrizze és bemutassa Kárpátalja népművészetének egy szeletét, a beregi szőttest. A kiállításon különböző technikával készült beregi szőttesek, illetve a szőttesek elkészítéséhez szükséges eszközök tekinthetők meg. Az érdeklődők a kiállító teremben beállított szövőszéken a szövést is kipróbálhatják, és megismerkedhetnek a vidék mintakincsével.

A kiállítóterem Polónyi Katalin nevét viseli, aki magángyűjteményét ajánlotta fel a főiskola részére. Az ő támogatásával, valamint dr. Kész Margit néprajzkutató és a már említett Prófusz Marianna szervezésével jöhetett létre a kiállítás.

6.  Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

A magyar parasztság gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len finom rostjainak fonallá fonása, majd ennek vászonná, textíliává szövése. Az így nyert anyagokból a család és a gazdaság textilszükségletét egykor teljes egészében, majd egyre csökkenő mértékben biztosították.. Az egykori Bereg és Ugocsa magyarlakta falvaiban nagy hagyománya van a szövés-fonás mesterségének. A beregi táj mélyen fekvő vizenyős területe jó természeti környezetet biztosított a kender termesztésére.

Sajnos a legtöbb településen e nagy múltú háziipar mára elsorvadt. A kendertermesztés megszűnésével a szövés legjobb esetben is a rongyszőnyegek készítésére korlátozódik. Kivételt képez Nagybereg környéke, ahol a múlt század második felében a helyi vezetőség üzleti lehetőséget látott e háziipar megőrzésében. Ennek köszönhetően a beregi szőttes nemcsak fennmaradt, de a helyi magyarság egyik legnagyobb értékévé vált.[2] Nagyberegen valamint a szomszédságában lévő Kígyóson és Beregújfaluban[3] ma már az utolsó nemzedék él, amely még látta a kender termesztését és részt vett abban. Az újabb nemzedék már csak mint örökséget őrzi a nagyanyáink szőtte kendőket, abroszokat. A szép szőttesekből egyre kevesebb maradt meg napjainkig. Szerencsére a háziipar kialakulásának köszönhetően újjáéledt a szövés és keresztszemes hímzés hagyománya, s a legifjabb nemzedék ma már az iskolában megtanulhatja annak minden csínját-bínját. A szövőszékek ismét lekerültek a padlásról, hogy a leánygyermekek számára megszőjék a stafírungot, amelynek összetétele mára módosult; a szőttesek mérete a mai lakberendezési igényekhez igazodik. A nagyméretűek helyett kisebb abroszokat, futókat, díszpárnákat, falvédőt, függönyt, vőfély- és autóra való kendőket szőnek.

A beregi szőttes értéktárba való felvétele mindenképpen ajánlott, hiszen a hagyományos népi kultúra egy olyan szegmensét képviseli, amely egyedülálló a vidéken, s amely még napjainkban is fellelhető. A tárgyi kultúra ezen örökbecsű hagyományának megbecsülése fontos feltétele a közös kulturális örökség, a nemzeti önazonosságtudat erősítésének.

7.  A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)

http://kmf.uz.ua/fotogaleria/fenykeptar/kiallitasok_tarlatok/polonyi_katalin_textilmuzeum/index.html


[1] Polónyi Katalin Beregszászon született. 1958-ban Nagyberegen a helyi kolhozban megalakította a szövő- és hímző csoportot. 1967-74 között az Ungvári Művészeti Alapnál dolgozott művészeti vezetőként. Majd Nagydobronyban is szövőcsoportot alapított. Az irányítása alatt dolgozó asszonyok munkái Ukrajna több nagy városában is kiállításra kerültek. Az ő kezdeményezésére vezették be a Nagyberegi Középiskolában a szövés és a keresztszemes hímzés kötelező oktatását.  A Kárpátaljai Állami Népi Együttes és számos néptáncegyüttes számára tervezett és kivitelezett ruhákat, kellékeket. A Kijevi és Moszkvai Népgazdasági Kiállításon több ízben értékelték arany- és ezüstéremmel. 1982-ben a népművészet terén elért munkásságáért, a beregi szőttes- és hímzéskultúra újjáélesztéséért, motívumkincsének feldolgozásáért Ukrajna Érdemes Népi Iparművésze kitüntetésben részesült.

[2] A szőtteseiről híres Nagybereg a beregi királyi erdőuradalom központja volt, ahol vár is állott. 1233-ban II. Endre király seregével a beregi erdőben ütött tanyát, itt erősítette meg az egyházi Concordalumot esküvel. 1241-ben a települést az átvonuló tatárok szinte teljesen elpusztították. 1262-ben IV. Béla király a települést a hozzátartozó erdőkkel, mezőkkel az egri egyháznak adományozta. A középkor folyamán több birtokosa is, többek között Korjatovics Tódor podóliai herceg, Szilágyi Erzsébet, Báthory István, Petrovics Péter. 1606-ban Bocskay István fejedelem tulajdonába került, majd Esterházy Miklós birtokába. 1657-ben a lengyel támadásnak esett áldozatul a település. A Rákóczi szabadságharcot követően  a munkácsi uradalomhoz tartozott, majd 1726-ban  a Schönbornokhoz került.

[3] E beregi települések néprajzilag szoros kapcsolatban vannak az ugocsai Salánkkal, melytől csak a Borzsa-folyó és a Nagyerdő választja el őket, így lényegében szomszédos településeknek is tekinthetjük őket. Az úgynevezett beregi szőttes elterjedési területe tehát kiterjed az ugocsai falvak egy részére is.

4228 20.10.2013 - 22:58