Erre folyik a Tisza… (Tiszapéterfalva)

449px-Tiszapéterfalva_református_templomaA Tisza ölelésében, Tiszabökény és Tivadar­falva szomszédságában, azokkal „összenőve” terül el az először 1220-ban Villa Petur néven említett Tiszapéterfalva. Neve a Péter személynév és a birtokos személyraggal ellátott ’falu’ főnévnek összetételéből alakult ki. Gazdag történelemmel és hagyományokkal rendelkezik, melyeket ma is sokan védenek, visznek tovább.

Mindenki módja szerint

Tiszapéterfalván is erősen éltek a különböző egyházi ünnepekhez kötődő szokások. A falu lakosságának többsége ugyan református vallású, a valláshoz, munkához, évfordulókhoz kötődő eseményeket minden felekezet megünnepelte.

Az új család születése, vagyis az esküvő igen jeles eseménynek számított. Mindenki igyekezett módja szerint megülni. Ha a vőlegény gazdagabb volt, nagy lakodalmat tartottak, ha szegényebb, akkor szűkebb körűt. A lakodalom helyszíne leggyakrabban (időjárástól függően) az udvar volt. Minden lányhoz tartozott egy vőfély. A vőfélyek az esküvő előtti napon minden meghívott házához elmentek és csomagot kértek: mindenki adott, amit tudott.

A karácsony a vendégvárás ünnepe is volt. Mindenki igyekezett módja szerint megvendégelni a hozzá ellátogató rokonokat, ismerősöket. A módosabb családok paprikással, tarhonyával, töltött káposztával várták vendégeiket, míg az egyszerűbb körülmények között élők leginkább bejglivel, kaláccsal, gőzön főtt gombóccal, csőrögével, fánkkal. A családtagokat, barátokat is megkántálták, jártak csillaggal és betlehemmel is. Közben karácsonyi énekeket, a Mennyből az angyalt, a Krisztus urunknak áldott születésén című dalt énekelték.

Az újesztendőt mulatozással várták és köszöntötték. Az újévi mulatság volt az év egyik legfontosabb eseménye fiúk és lányok számára egyaránt.

A húsvétot szigorú böjt előzte meg. Az ünnep kezdetén legelőször a szentelt ételekből volt csak szabad enni. Szentelni hímes tojást, töltött tyúkot, sonkát, kolbászt, egy kis üveg bort és természetesen pászkát vittek.

Szerették ám a lányok május 1-jét is, hisz akinek komoly udvarlója volt, az a májusfa mellé zenét is kapott. Akinek nem volt, annak néha fiútestvére állított, hogy a lány ne maradjon szégyenben.

Pálinka a koporsóba

A temetéseken sok családtag, rokon, ismerős gyűlt össze, hogy elbúcsúzzon a halottól. Ha az elhunyt szegény családból származott, a szomszédok, ismerősök liszttel, tojással, fánkkal, füstölt szalonnával segítettek a hozzátartozóknak kiállni a tort, s a sírvájóknak is főztek. A halottól, illetve a halott lelkétől nagyon féltek hajdan. Az elhunytat igyekeztek úgy útjára engedni, hogy a túlvilágon meglegyen mindene, így például görbe botját is betették mellé, hogy fel tudjon menni a mennybe. De ha a „szükség” úgy hozta, akár bort is vitt magával utolsó útjára a halott, vagy feje mellé fésűt, tükröt tettek. Ha a javak már nem fértek, megesett, hogy az özvegy elhunyt férje lábai közé tett egy üveg pálinkát. Ha hajadon lány hunyt el, őt kifestve, menyasszonyként temették el. Amit a toron nem ettek, ittak meg, azt a család 4-5 barát kíséretében kivitte a temetőbe, rátette, rálocsolta a sírra (hogy a halott is igyon). Emellett tojást is tettek a sírra, hogy „legyen nyugalma a halottnak”. Hittek abban, hogy a halott lelke visszatérhet. Lisztet szitáltak a temetés után az asztalra, s ha abban másnapra apró lábnyomok jelentek meg, az azt jelentette, hogy az elhunyt lelke hazatért éjjel.

Aki nem ad csókot, attól lopnak


A legnagyobb közösségi események különböző munkákhoz kapcsolódtak. A fonás, „tallufosztás”, dörzsölés, paszulyfejtés, szösztörés így mindig társaságban, jó kedvvel folyt. Általában 5-6 lány (barátnők, szomszédok) gyűlt össze ott, ahol épp munka volt. A munkásokat a gazda általában főtt máléval kínálta. S jöttek a fiúk is, hogy segítsék (vagy inkább hátráltassák?) a munkát. Az Ahány ház, annyi szokás elvét jól mutatja az orsólopás szokása, ami némiképp különbözött a szomszédos falvakhoz képest. Hisz míg Batáron az a lány, aki nem akart csókot adni az elcsent orsóért, másnap a kerítésre tekerve találta meg fonalát, Tiszabökényben pedig elégették azt, addig a péterfalvai fiúk sokkal rámenősebbek voltak: ha a lány nem akart csókot adni, akkor erővel is megcsókolták. Sőt, a húzódozó lány még három csókot volt kénytelen adni büntetésként, hogy a fiú kiadja kezéből orsóját. Ment közben a mulatás is, előkerült a harmonika, citera is.

Féljünk-e a rontóktól?

Péterfalván is féltek azoktól, akikről úgy tartották, képesek rontást tenni másokra. Néhányan viszont úgy tartották, ha nem tesznek valami rosszat, nem is kell tartaniuk tőlük. A rontók képesek voltak kiszívni a tejet is a tehénből, vagy megrontani azt. Ilyenkor az állat megvadult, gyakran megesett, hogy a házba is berontott. Előfordult, hogy a rontó éjszaka „visszavitte” a tejet. Így a gazda, hogy megtudja, ki rontotta meg a jószágot, hamut szitált a ház és az ól köré, így megtudhatta, honnan lépett a ludas portájára. Volt, aki viasszal tudott önteni, s így képes volt megmondani, ki okozta a rontást, mi volt az ijedség oka (a forró viasz és a hideg víz találkozásakor a viasz olyan alakot vett fel, mint a rontást, ijedtséget okozó személy, dolog), s meg is tudta szüntetni azt.

Az ár és az árak

A tiszapéterfalvai Cigus János egy minden időkben fontos mesterséget űz – suszter. Műhelyében hagyományos suszterszerszámok, árak, 4-5 fajta kés, varrótűk, reszelők, köszörűk és varrógép is található. Elmondta:

13– Harminc éve foglalkozom már ezzel a mesterséggel. Apámtól tanultam. Ő is suszter volt. Jó ideig nem vittem annyira a munkát, mert dolgoztam, cipőgyárban. Úgy 10-15 éve kezdtem el többet foglalkozni vele. A munka mellett csak esténként űztem a mesterséget. Apám halála után hat községből, Nagypaládról, Fertősalmásról, Tiszabökényből, Farkasfalváról, Péterfalváról és Forgolányból is hozzám jártak az emberek. Ma már a fiatalok nem igazán akarnak ezzel foglalkozni. Azt mondják, nem akarják más koszos cipőjét fogdosni. Jöttek volna ugyan mellém dolgozni, de nem érte meg nekik annyiért, amennyit kerestek volna. Mert van, hogy csak egy cipőt hoznak be egy nap. Ennyiért nem akarnak dolgozni.

Hagyományőrzés – családban marad

Nagy Emese szőtteseiről, gyöngyből készült ékszereiről s egyéb kézimunkáiról ismert Péterfalván. Különböző táborokban oktatóként is többször részt vett már.

Nagy Emese– Úgy 12-13 éves voltam, amikor elkezdtem gyöngyöt fűzni. Kezdetben csak hobbiszinten. Egy-két évvel ezután kezdtem el szőni. Ezt a tiszapéterfalvai népzene-, néptánc- és kézművestáborban tanultam meg a nevetlenfalui Varga Judittól. Később, a táboron kívül is tanított engem, mert nagyon érdekelt. Eljött hozzánk, megtanította, hogyan kell felvetni a cérnát stb. Ma pedig már én szoktam segédkezni neki a táborban. Gyakorlatban lehet ezt a legjobban megtanulni. Mostanában pedig horgolni szoktam. Régebben fontam kosarat is, de a szövés és a gyöngyfűzés köt le igazán.

Emesééknél a hagyományokhoz való szeretet és ragaszkodás családi vonás. Szüleivel, Nagy Barnával és Margittal – akik szintén vonzódnak a régiségekhez –, bátyjával, Nagy Barnával (aki egyben a Bürkös Zenekar nagybőgőse) és néhány családtaggal közösen ugyanis néhány évvel ezelőtt megalapították az Ugocsa Hagyományőrző Egyesületet. Céljuk az lenne, hogy hagyományőrző rendezvények, kézműves-foglalkozások, népzene és néptánc által mutassák be másoknak, főleg a fiatalabb nemzedéknek a népi hagyományokat, örökséget, népi mesterségeket – mindent, ami, sajnos, egyre inkább feledésbe merül. Ennek kapcsán igen gazdag tárgyi anyaggal is rendelkeznek. Számtalan hagyományos munkaeszközt, edényt, használati tárgyat gyűjtöttek már össze. Ezek java részét saját költségükön vásárolták.

– Fontosnak tartom, hogy mindezen dolgok fennmaradjanak, mert úgy gondolom, ezek a hagyományok teszik értékessé és széppé nemzetünket – mondta el Emese. – Annyira különleges és csodálatos például az, ahogy a szövés technikáját kitalálták. A régi embereknek is volt logikájuk, találékonyak és kreatívak voltak, de manapság elfelejtik ezt és leintik őket annyival, hogy egyszer ők is voltak.

Az autentikus magyar népzene művelői és őrzői

Itthon és külföldön egyaránt népszerű az autentikus magyar népzenét és néptáncot bemutató Kokas Banda.

A Kokas BandaA Kokas Banda 2006 szeptemberében alakult. Fő célja a magyar népzenei örökség és népdalkincs megőrzése, népszerűsítése és továbbadása. A banda 8 taggal működik. Vezetői és megalapítói Kokas Károly (harmonika) és ifj. Szilágyi Csaba (prímás), tagjai pedig Szi­lágyi Gergely (hegedű), Lakatos Dávid (nagybőgő), Király András (brácsa) és Kokas Erzsébet (ének). A táncosok pedig, akik különböző tájegységek táncait mutatják be, Kokas Krisztina és ifj. Kokas Károly.

A tagok külföldön és itthon is elismertek. Kokas Erzsébet 2008-ban Ukrajnában Arany Mikrofon díjat nyert a nemzetközi kisebbségi versenyen. Ugyanitt a Kokas Banda által kísért Szilágyi Csaba Ezüst Vonó díjat nyert. Erzsébet 2010-ben Kiemelt Nívódíjat kapott a Vass Lajos Énekversenyen is.

Fennállása óta a Kokas Banda rengeteg fellépésen, táncházon van túl. Állandó fellépői számtalan hazai kulturális rendezvénynek, s a határokon túl is mindig visszavárják őket. Előadásaik mellett a KMKSZ megyei szervezetének támogatásával magyar településeinken táncházakat is tartanak.

Oktatás, fejlesztés, hagyományőrzés

Tiszapéterfalván a Kokas Banda tagjainak köszönhetően jó esély van arra, hogy a néphagyományok, a népi folklór fennmarad. Néhány éve ugyanis gyermekeknek is átadják tudásukat.

A Napsugár Hagyomanyőrző GyermekcsoportA Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport 2010. szeptember 1-jén alakult a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola keretein belül, 12 gyermekkel. A csoport első fellépése megalakulása után egy hónappal volt, s a szülők körében (is) elért sikerüket egyértelműen bizonyítja, hogy a létszám szinte azonnal több mint duplájára nőtt. Ugyanezen év decemberében már önálló Mikulás-napi műsort adtak. Azóta számtalan fellépése volt már a csoportnak. Minden évben rendeznek farsangi és szüreti mulatságot is, amelyeken igyekeznek feleleveníteni a nép életének mozzanatait, jellemzőit. A folklórkincs megőrzését szolgálja karácsonyi műsoruk is, amelyben a helyi betlehemes szokásokat, karácsonyi énekeket mutatják be. A kis csapat elhivatottságát és sikerét mutatja, hogy e hónap folyamán Fonyódon háromnapos ott-tartózkodásuk alkalmával minden este műsort adtak, amely egyre több érdeklődőt vonzott a kárpátaljai gyerekek színpada elé. A gyermekcsoportban ének-, tánc- és hangszeres oktatás is folyik. Ezt a Kokas Banda tagjai végzik.

A ma közel 90 taggal működő gyermekcsoport tagjai a Nagyszőlősi járás 10 falvából érkeztek. Közülük többen már versenyen is megmutatták tehetségüket, méghozzá igen eredményesen. Baka Kamilla első, Simon Patrícia harmadik, a Napsugár Hagyományőrző Énekcsoport pedig első helyen végzett idén az Átal mennék én a Tiszán népdaléneklési versenyen. De kaptak már kiváló minősítést magyarországi versenyeken is. Emellett Paládi Attila, Simon Patrícia és a vezető Kokas Erzsébet is bejutott a Vass Lajos Népzenei Szövetség énekversenyének döntőjébe.

A folklór mellett a régi szokások, mesterségek tanítására is nagy hangsúlyt fektetnek. Emellett minden hónapban sor kerül táncházra is. Ezeket Krisztina és Károly vezeti. Ezek kapcsán Kokas Erzsébet elmondta:

– A táncház nagyon fontos, főleg a gyerekek számára, mert rászoktatja őket arra, hogy ne csak egy betanult koreográfia alapján táncoljanak. Emellett a szülőket is próbáljuk bevonni a táncházba, hogy lássák, mennyivel jobb, ha a gyerekük mozog, annál, hogy otthon van és tévét néz. Itt semmi rosszat nem tanulnak. Játszanak, erősödnek, fejlődik a koordinációjuk, memóriájuk.

Megakadályozni hagyományaink, szokásaink eltűnését nem egyszerű, hisz egyre kevesebben vannak, akiknek azok még életük szerves részét képezték. Azonban mindenképp örömre ad okot az, hogy Tiszapéterfalván (is) akadnak még olyanok, akik örökségünk, kultúránk továbbadását, megőrzését örömmel, néhány esetben szó szerint dalolva végzik, s nem csupán kötelességüknek, de hivatásuknak is tartják azt, hogy a ma gyermekei is belekóstolhassanak nagyanyáik, dédanyáik mindennapjaiba, hogy az, ami magyarrá tesz minket, továbbra is fennmaradjon.

Akinek van kiegészíteni valója Tiszapéterfalva múltjához, jelenéhez, értékes tárgyaknak, papíroknak van a birtokában, és azt szívesen megmutatná, jelentkezzen levélben szerkesztőségünknél.

Espán Margaréta

 

2018 20.10.2013 - 18:02